SZÜLETNI – ÚJJÁSZÜLETNI
Sajátélményű önismereti csoport
A születés életünk első nagy feladata, melyet meg kell oldanunk. A magzati lét már nem folytatható, nagyobb térre, más feltételekre van szükségünk, hogy továbbfejlődhessünk. Így a születés egyúttal az első nagy változás, mely minden későbbi probléma megoldásának alapmintázatává is válik. Azt tanuljuk meg, hogy hogyan kell megváltozni, illetve hogyan lehet egy problémát megoldani. Életünk során számtalan esemény adódik, amikor ez a minta pereg le, a folyamat más és más tartalommal ismétlődik meg. Azért van nagy jelentősége a születési trauma terápiás, célirányos korrekciójának, mert segít a nehézségeket okozó mintákat átformálni és kialakítani a változásra való nyitottságot. Amikor valaki átmegy ezen a mély belső folyamaton, visszatér a születési élményéhez, felismeri és elkezdi feldolgozni annak hatását – valósággal újjászületik.
A hétvégi csoporton megismerkedünk a születés alapvető tényeivel abból a szemszögből, amelyből a pici baba tapasztalja azokat. Imaginációs és test-munka gyakorlatok segítségével közelítünk saját szubjektív élményeinkhez. A csoport fontos része az átélt élmények feldolgozása, hiszen e nélkül nem beszélhetünk valódi önismeretről. Ennek fontos eszközei az élmények leírása és lerajzolása, valamint a megosztás.
A „Születni – újjászületni” csoport ehhez a folyamathoz biztosít kereteket és kíséri végig a résztvevőket.
Időpont: 2023.04.01 (lejárt esemény)
Aktuális programjaink
- Tovább
- Tovább
- Tovább
- Tovább
SZÜLETÉS ÉLMÉNYE
Egynapos önismereti, sajátélményű életTÉRkép csoport BUDAPESTEN
2025.02.01 09:00 - 18:00
- Tovább
- Tovább
- Tovább
FÉLELEM HELYETT SZERETET
Egynapos önismereti, sajátélményű életTÉRkép csoport BUDAPESTEN
2025.04.12 10:00 - 19:00
- Tovább
- Tovább
SZEMÉLYES MŰHELYEK KISGYEREKES SZÜLŐKNEK
Anyává válni… 12 alkalmas Művészetterápiás Önismereti csoport Édesanyáknak
- Tovább
életTÉRkép csoportok SZEGEDEN
Egynapos, önismereti csoportok: Érintés, Kötődés, Határok, Elengedés, Születés élménye, Változás, Félelem helyett szeretet - összefoglaló
Lezárult programjaink
- Tovább
- Tovább
- Tovább
VÁLTOZÁS – ELMARAD!
Egynapos önismereti, sajátélményű életTÉRkép csoport BUDAPESTEN
2024.11.24 09:00 - 18:00
- Tovább
Metamorfózis Szimpózium
Szex, szerelem, elköteleződés – Az önismeret szerepe a párkapcsolat fejlődésében
2024.11.23 09:00 - 18:00
- Tovább
Születni – újjászületni csoport Budapesten
3 napos, önismereti sajátélményű csoport
2024.10.25 09:00 - 21:00
- Tovább
- Tovább
- Tovább
Mindfulness alapú stresszcsökkentés tanfolyam (MBSR)
8 +1 alkalmas, sajátélményű csoportfolyamat szerdánként
2024.09.25 18:00 - 20:30
- Tovább
ONLINE CSOPORT KISGYEREKES SZÜLŐKNEK
Indulatok az Anyaságban – ONLINE Művészetterápiás önismereti csoport
2024.09.24 09:00 - 11:00
- Tovább
- Tovább
- Tovább
- Tovább
- Tovább
Születni – újjászületni csoport Budapesten
3 napos, önismereti sajátélményű csoport ELMARAD!
2024.05.18 09:00 - 21:00
- Tovább
- Tovább
FELTÖLTŐDÉS ÉS ÖNGONDOSKODÁS – ANYÁK NAPI ALKOTÓBOX és CSOPORT
Online csoport-esemény
2024.05.08 09:00 - 10:00
- Tovább
- Tovább
- Tovább
- Tovább
ŐSEINK CSARNOKA
A fa gyökere a tápanyagokat, vizet közvetít a lombkorona számára. Ha a fa gyökereit elvágják, a fa fokozatosan kiszárad, életképtelenné [...]
2023.02.17 18:00 - 21:00
- Tovább
- Tovább
SZEMÉLYES MŰHELYEK KISGYEREKES SZÜLŐKNEK
Anyává válni… 12 alkalmas Művészetterápiás Önismereti csoport Édesanyáknak
2022.01.24 09:30 - 11:00
- Tovább
SZEMÉLYES MŰHELYEK KISGYEREKES SZÜLŐKNEK -Anyává válni…
12 alkalmas Művészetterápiás Önismereti csoport Édesanyáknak
2022.01.18 09:30 - 11:30