SZAKEMBEREKNEK

Születés élménye

Kevesen gondolnak arra, hogy a saját születésük alapvető mintázatként rögzül, melynek a magzati és csecsemőkori tanulási, érlelődési folyamatokban és ezért az egész élet során kiemelt szerep jut. Születésünk az első fontos, gyökeres változás életünkben, melyet megtapasztalunk, átélünk, és sohasem felejtünk el.

Felnőttek számára saját születésük élményanyagának maradványai befolyásoló tényezőként hatnak az egész élet során és különösen a babavárás és a szülés alatt. A csoportmunka során megismerkednek a résztvevők ennek részleteivel, és ez akkor is hatásos, ha saját születésükről gyakorlatilag nincs, vagy alig van információjuk.

A csoportba azok jelentkezését várjuk, akik az önismereti munkában eljutottak saját életükben a fenti kérdésekhez, bármilyen életkorban. Azoknak is ajánljuk a csoporton való részvételt, akiket foglalkoztat a gyermekvárás, vagy esetleg már útban van a kisbaba. Ebben a csoportban fogadni tudjuk a család több tagját is egyszerre. (20 éven felülieket). A csoporton való részvételt ajánljuk a pároknak együtt.

A csoport előtt és után lehetőség van konzultációt kérni a Kheiron központban, vagy a Perinatus Alapítványnál, melynek során a jelentkező születéssel kapcsolatos személyes problémái, életeseményeinek összefüggései új megvilágításba kerülhetnek.

 

Hozzanak magukkal:

  • Puha, könnyű ruhát, melyben könnyen mozgunk, és a földön ülünk,
  • Füzetet, írószert,
  • Ha van kedvenc takarónk vagy kispárnánk,
  • Könnyű ennivalót (esetleg ebédet is).

Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 35. I/8. (8-as kapucsengő)

 

 

--------------------------------------------------------------------------------

életTÉRképe
Egynapos önismereti sajátélményű csoportok:

VÁLTOZÁS – KÖTŐDÉS – ELENGEDÉS – HATÁROK – ÉRINTÉS – FÉLELEM HELYETT SZERETET – SZÜLETÉS ÉLMÉNYE

Az egyes részek egymással nincsenek közvetlen összefüggésben, külön-külön látogathatók.

Születésünk alapvető mintázatai összetett módon befolyásolhatják későbbi érzelmi működésünket. Nehéz elképzelni, hogy a világrajövetel egyes mozzanatai összefüggésbe hozhatók mindennapi életünkkel, örömeinkkel, fájdalmainkkal, hiszen látszólag semmiféle közvetlen tapasztalat, emlék nem utal erre. Ugyanakkor elakadásaink érzelmi feldolgozó folyamata segíthet kioldani olyan feszültségeket, melyeket születésünk óta hordozunk magunkban.
A csoportsorozat születésünk tér-képének egy-egy részletét segít beazonosítanunk és feldolgoznunk, ezáltal érettebb viselkedési formákat alakíthatunk ki. Ez a térkép a belső utazásainkban, álmainkban sokszor tükröződő tér-kép, amely nyomravezetőnkül szolgálhat az önismeret titokzatos mélységeiben. A sorozat öt kiemelt témájára a születés élménye jelentős hatást gyakorol, ezek adják az egyes csoportok vezérfonalát (elengedés, érintés, kötődés, változás és határok).
Valamennyi csoporton használjuk a megosztás, a lélektani napló, a vezetett imagináció és a rajzolás módszerét. Az egyszerű testmunka-gyakorlatok szintén utat mutathatnak rejtett nehézségeink és vágyaink felfedezéséhez.

 

GYAKORLATI TUDNIVALÓK VALAMENNYI CSOPORTRA:
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 35. I/8. (lépcsőházból jobbra lévő folyosó), kapucsengő: 8
Időtartam: 9:00-18:00
Létszám: 8-14 fő.
Előzetes interjú nem szükséges, de külön kérhető.
A csoportok anyagát kidolgozta: Orosz Katalin klinikai szakpszichológus, transzperszonális terapeuta.

Csoportvezető(k):

Fabulya Edit

mentálhigiénés segítő szakember, szociológus, transzperszonális terapeuta

Fiatal korom óta szenvedélyesen érdekelnek az emberek közti kapcsolatok és együttműködések, az egyénekben és a közösségekben rejlő fejlődési potenciálok, a kiteljesedés és a szabadság mibenléte. Foglalkoztat, hogy milyen akadályok állhatnak ennek útjában, főként pedig az, hogy mit tehetünk azért, hogy nehézségeinket erőforrásokká alakítsuk.
Munkám során és személyes életemben ennek transzformatív erejét gyakran megtapasztalom és mindannyiszor lenyűgöz ez az átalakulás.
A Kheiron Központban transzperszonális szemléletben kísérek és támogatok különböző személyes és közösségi folyamatokat, szervezek és vezetek önismereti csoportokat, képzéseket, tréningeket, stresszkezelő tanfolyamokat. Hozzám futnak be a Kheironba érkező telefonhívások és e-mailek is, én fogadom az egyéni terápia és a csoportok iránt érdeklődőket egyaránt.

Időpont: 2023.10.30 (lejárt esemény)

Ár: 27 000 Ft

Aktuális programjaink

Lezárult programjaink

x