Veszteségek

Életünk során a veszteségek, illetve a gyász témája többször is aktuálissá válhat, a szülés körüli időszakban különösen. A vizsgálatok szerint a párok közel 35 százaléka él át veszteséget a várandósság és a szülés során. A veszteségek feldolgozását segítő hagyományos rítusainktól már eltávolodtunk, ugyanakkor új rituálék még nem épültek be kultúránkba. A veszteséget megélő családok sokszor találják magukat eszköztelenül a megváltozott helyzetben, elbizonytalanodnak, reménytelennek vélik a kiút megtalálását.

Veszteségek a várandósság alatt

A nők közel 35 százaléka él át veszteséget a várandósság és a szülés körüli időszakban.  Az, hogy ezt a veszteséget a családok miként élik meg és hogyan tudják feldolgozni, attól is függ, hogy a veszteség a várandósság melyik szakaszában történik.

Korai vetélés

A kimutatott terhességek 15-20 %-a vetéléssel végződik.  A várandósság első trimeszterében még előtérben van annak a kérdése, hogy megmarad-e a magzat. A korai magzatvesztés ettől még nem lesz könnyebb, ugyanakkor sok szempontból körvonalazatlan a baba képe, és az anya-baba, apa-baba kapcsolatra vonatkozó fantáziák sem olyan kimunkáltak még, mint a második trimeszterben. Ezért a gyászmunkát segítik azok az eszközök, amelyek konkrétabbá, megfoghatóbbá teszik a veszteséget (pl. névadás, a baba lerajzolása, búcsúlevél megírása, búcsúzás saját rítussal stb.)

Középidős vetélés

A második trimeszter lélektani témája maga a baba. Ilyenkor a babával kapcsolatos fantáziák, a kapcsolat alakulása kerül előtérbe. Ezt nagymértékben katalizálja az is, hogy a várandós nő ebben a szakaszban kezdi megérezni a magzat mozgását. Bizonyos szempontból ez az átmenet időszaka: míg az első három hónapban „benne van a pakliban” a magzat elvesztése, a harmadik trimeszterben, azaz a 24. gesztációs héttől pedig már életképesnek minősül, azaz koraszülésről beszélhetünk, ez a szakasz a „senki földje”. Ha ekkor hal el a magzat, meg kell szülni.

Késői magzatelhalás

A harmadik trimeszter lélektani témája a baba útjára engedése, a szülésre való felkészülés és a baba fogadására való felkészülés. Ez a fészekrakás ideje: a baba számára helyet teremtenek a fizikai térben is és a család lélektani terében is. A baba halálával azonban ez a hely üresen, betöltetlenül marad. A babát pedig ebben az esetben is meg kell szülni. A szülés – minden nehézségével és fájdalmával együtt – a gyászfolyamat és a veszteség-feldolgozás katalizátora lehet. Minél később történik egy magzat elvesztése, annál fájdalmasabb és annál tovább tart a gyászfeldolgozás. A késői magzatelhalás esetében is segítő lehet a baba megtekintése, a búcsúszertartás, temetés, esetleg emlékhely felállítása.

Elhunyt magzat megtekintése

Sarkalatos kérdés az elhunyt magzat megtekintésének a dilemmája. A tapasztalat – és a szakirodalom – szerint kívánatos lenne lehetőséget teremteni a szülők számára a gyermekük megtekintésére és a búcsúzásra. Az erre vonatkozó igényt már a szülés előtti megbeszélésen tisztázni kell, mivel az anyák közvetlenül a baba születésekor nincsenek olyan állapotban, hogy fel tudják mérni saját igényüket. Az ideális az lenne, ha akár még másnap is lehetséges lenne a gyermektől való búcsúzás abban az esetben, ha a szülők részéről az első reakció az elutasítás. Az anyák többsége ugyanis utólag megbánja, hogy nem kérte, vagy követelte ki azt, hogy láthassa a gyermekét.

Rendkívül fontos, hogy a szakszemélyzet kellően érzékeny és tapintatos módon legyen jelen, teremtsenek olyan körülményeket, amelyek megkönnyítik a szülőknek a találkozást. Ha a szülők mégis úgy döntenek, hogy nem szeretnének vele találkozni, érdemes valamilyen jelet, emléket szerezni tőle (pl. lábnyom, kéznyom), ez nagyban megsegítheti a veszteség feldolgozását. Segítő lehet továbbá a névadás, a baba eltemetése, illetve saját búcsúszertartással való elköszönés.

Az egyik iker halála

Megesik, hogy a várandósság elején jelenlevő (diagnosztizált vagy diagnosztizálatlan) ikerterhességből az első trimeszterben észrevétlenül vagy fizikai jelekkel kísérve az egyik embrió vagy magzat elhal. Sokszor az ikervárandósságra úgy derül fény, hogy az anya a vetélés jeleit mutatja, majd mikor rémülten orvoshoz megy, kiderül, hogy ott van a szívhang, egy magzat még mindig maradt a méhében. Időnként a megkönnyebbülés érzése jön, hogy mégis van egy babája, esetleg a megkönnyebbülés oka az, hogy egy babával könnyebb lesz az élete, mint kettővel.

 Ebben a helyzetben számos irányt vehet a lélektani folyamat. Bizonyos esetekben a történet veszteség oldala teljesen háttérben maradhat. Egy másik lehetőség az, hogy az anyában és az apában elindul a gyászfolyamat, de nem merik engedni, mondván, lehet, hogy ez árthat az élő babának, esetleg bűntudatot éreznek amiatt, hogy van egy babájuk, mégis gyászolnak.

A mai tudásunk szerint az életben maradt magzatnak az a segítség, ha a család egésze (ő, anya, apa, esetleg a testvérek) együtt hordozza a veszteség nehéz érzéseit. Tehát mindenki számára az az egészséges, ha utat engednek a gyásznak. Ezzel nem ártanak a túlélő babának, sőt, ez segíti az ő feldolgozását is, ugyanis ma már tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet neki is, érzi, átéli, hatást gyakorol az életére.

A pszichoterápiás tapasztalatok és a kutatások azt mutatják, hogy az ikertestvérét túlélő kisbabákban ez az esemény mély nyomot hagy. Körükben gyakoribb csecsemőkorban a nyugtalanság, sok sírás, akár hónapokon keresztül, az állandó keresés, a soha meg nem elégedettség érzése, az idegenekkel való kapcsolatteremtés nehézségei stb. Mindezek enyhíthetők, ha a gyászfolyamat megtörténik, a túlélő baba nehéz érzései szelídülnek, amennyiben az egész család osztozik a fájdalmában.ű

A következő várandósság időpontja

A gyászoló szülők érzelmi felépülésében fontos kérdés a következő várandósság időpontja. Ezt a kérdést nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a jövőkép a gyászmunkát is befolyásolja. Gyakori az a tévhit, hogy egy újabb terhesség feledteti a korábbi bánatot, veszteséget. A korai gyermekvállalás akadályozza a veszteség lélektani feldolgozását. Egy gyorsan vállalt terhesség káros, mert leggyakrabban kóros gyászt indít el, beindul a „pótgyermek-szindróma”. Holott egy másik gyermek nem képes a meghalt gyermeket pótolni, a helyét betölteni. Ilyenkor a két terhesség, a két gyermek nem különül el egymástól elegendő mértékben. Ennek következménye lehet, hogy a megszületett gyermekhez másképp viszonyulnak a szülők, sőt felnőve gyakran arról számolnak be, hogy nem érzik magukat a „helyükön”, nem érzik magukat kompetensnek.

 Normális körülmények között szükséges bizonyos idő ahhoz, hogy a gyász befejeződjön. A megfigyelések és vizsgálatok tanúsága szerint a korai vetélésnél néhány hónap, a késői magzatelhalásnál a pároknak legalább egy évre van szükségük ahhoz, hogy feldolgozzák babájuk elvesztését.

A gyász feldolgozása

Életünk során a gyászt és veszteségek többször átélhetünk. Legyen ez azért, mert éppen elveszítettük egy szerettünket, közeli hozzátartozónkat vagy éppen egyéb veszteség ért bennünket: véget ért a párkapcsolatunk, elveszítettük a munkánkat vagy fiatal felnőtt gyermekünk kirepült a családi fészekből. Mindezek a veszteségek olyan természetes érzelmi helyzetet, reakciót okoznak bennünk, amelyet összefoglaló néven gyászreakciónak nevezhetünk.

A gyászfolyamat szakaszai

Számos szakember próbálta megragadni, leírni a gyászreakció folyamatát, szakaszait. Az alábbiakban egy általánosan elfogadott modellt vázolunk fel. Ugyan szakaszokról írnak a szakértők, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek nem szigorúan egymást követő szakaszok, hisz ezek átlapolódnak, egymásba nyúlnak.

(1) A sokk a veszteség hírét követő első reakció, amikor még nem is tudjuk elhinni a hírt, dermedtség, üresség, letaglózottság lesz úrrá rajtunk. Ez időnként percekig, órákig, más esetekben akár napokig is tarthat.

(2) Ezt a kontrolláltság követi, amikor a hivatalos ügyintézéssel tereljük el a figyelmünket vagy éppen passzivitásba süllyedünk.

(3) Abban a szakaszban, amikor a tudatosulás zajlik, az érzések kavalkádja önt el minket, megjelenik a düh, a harag vagy sokszor a bűntudat. Olyan testi tünetek is megjelennek, mint a torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, gyengeségérzet, étvágytalanság, álmatlanság, szédülés, mellkasi szorítás. A gyásznak ez a leghosszabb és legnehezebb időszaka.

(4) Az elfogadás során az érzelmi hullámzás csendesedik, helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át.

(5) A legutolsó szakasz a feldolgozás, az élet újraszervezése, amikor a gyászoló képessé válik arra, hogy életét folytatni tudja, immár együtt élve a tudattal, hogy ezt a szeretett személy (vagy egy szeretett helyzet, állapot) hiányában kell megtennie. A veszteséggel való megküzdés a lelki fejlődés katalizátora is lehet. A feldolgozás lezárulásával a személy nem a veszteség előtti állapothoz tér vissza, hanem meghaladja azt.

Megakadás a gyászban

Ugyan a gyászfolyamat egy teljesen természetes folyamat, bizonyos külső vagy belső tényezők megakaszthatják ezt a folyamatot. Ilyen például az, ha a veszteség nem várt módon, hirtelen történik, vagy ha a környezet nem támogatja a veszteséget átélő személyt a gyászfolyamatában.

Krónikus gyászról akkor beszélünk, ha a folyamat elhúzódik, akár évekig is tart. A gyászoló nem képes mással foglalkozni, csak a veszteségével, olyannyira, hogy elveszíti a külső kapcsolatait, elszigetelődik.

Késleltetett gyász akkor áll elő, ha a veszteség ellenére a gyász természetes jegyei nem jelennek meg vagy le vannak gátolva. A személy úgy folytatja az életét, mintha mi sem történt volna. Ilyen esetekben gyakorivá válnak a pszichoszomatikus megbetegedések (pl. fejfájás, emésztési problémák stb.) Az is előfordulhat, hogy a gyászfolyamat sokkal mélyebb, vagy ellenkezőleg, sokkal felszínesebb, mint az az adott veszteséghez adekvát

Mi segítheti a gyászfeldolgozást?

A veszteségek feldolgozását segítő hagyományos rítusainktól már eltávolodtunk, ugyanakkor új rituálék még nem épültek be a kultúránkba. Ezért a veszteséget átélő családok sokszor bizonytalanná válnak, nehezen találnak kapaszkodókat, mint ahogy a tágabb család és az egészségügyi személyzet sem tudja pontosan, hogyan segíthetik, támogathatják jól a gyászolókat. A gyászmunkában legnagyobb segítséget az jelenti, ha a szeretteink segítenek elhordozni a veszteség fájdalmát: mellettünk állnak, meghallgatnak, támaszt nyújtanak, időlegesen átvállalnak néhány feladatot stb. Amennyiben valaki egyedül marad a veszteségével, érdemes egy gyászcsoportot vagy szakembert felkeresni, hogy segítségére legyen ebben a nehéz élethelyzetben. Támaszt nyújthat továbbá a vallásos hit és a spirituális gyakorlás, mivel ez segít jelentést és magyarázatot adni a veszteségre. Néhány gyászfeldolgozást segítő módszer, rituálé keretet nyújthat a veszteségek elgyászolása során (pl. lélektani napló írása, levélírás az elvesztett személyhez, saját rítus, búcsú kitalálása).

Nők, férfiak, gyerekek másképp gyászolnak

A férfiak gyásza

Az apáknak nehezebb dolgok van a feldolgozásban, mert gyakran a „légy erős” elvárás irányul feléjük. Azzal, hogy igyekeznek ennek megfelelni és a társuknak is támaszt nyújtani, kevésbé adnak teret a saját gyászuk megélésére. A gyász sokszor elzártan, belül zajlik, keveset mutatnak kifelé ebből. Az érzések közül, ha valamit is kimutatnak, az leggyakrabban a düh. Az apák hamarabb tudnak és akarnak visszakerülni a megszokott életmenetbe. Fennáll a lehetősége, hogy a gyászt teljes egészében elutasítják. Nem azért, mert el akarják utasítani, egyszerűen nem tudják, hogyan gyászoljanak, nincsenek eszközeik hozzá. Ilyen esetekben előfordul a munkába menekülés. Elutasított gyász esetén a testi megbetegedések is gyakoribbá válhatnak (megfázások, fejfájás stb.). Képtelenek érzéseiket szavakba önteni vagy időre van szükségük ahhoz, hogy a fájdalmas élmény felé forduljanak. Ez a félreértés sokszor okoz konfliktusokat a kapcsolatban. Segítséget jelenthet az, ha a férfiak is részt vesznek a búcsúztató rítusokban.

A nők gyásza

Az anyák gyásza intenzívebb és hosszabb ideig tart. A társas környezet is támogatóbb az anyákkal, bátorítják őket az érzések kifejezésére. A nehéz érzések mellett gyakran megjelennek egyéb tünetek, például alvászavar, fogyás, szorongás is. Mivel kevés ereje marad az anyának a kapcsolatok ápolására, a munkára, fennáll az elszigetelődés veszélye. Ez jelentheti a külső, baráti kapcsolatok fenyegetettségét is, de a párkapcsolatra is vonatkozhat. Az ideiglenesen elveszett örömszerző képesség házassági konfliktusok forrása is lehet. Ezért fontos, hogy az idő előrehaladtával teret kapjon a nő-férfi viszony is, ne csak az anya-apa szerep. Segítséget jelenthet a családi, baráti kapcsolatokra való támaszkodás, különösen akkor, ha párja nem tud oly módon jelen lenni, ahogy arra szüksége van. A nőknek érdemes tudatosítani, hogy a férfiak másképp gyászolnak: az, hogy az érzelmeiket kevésbé vagy egyáltalán nem fejezik ki, nem jelenti azt, hogy nem is érzik át a veszteség fájdalmát.

A gyermekek gyásza

Örök kérdés a szülőknek, hogy elmondják-e a gyermeknek a veszteséget (pl. a vetélést) vagy inkább tartsák titokban, mondván, úgysem érti még és így legalább nem fáj neki. A tapasztalat ezzel szemben az, hogy a gyerekek sok mindent megértenek, megéreznek a szülők viselkedéséből, érzelmi hullámzásából. Tudni kell, hogy a gyerekek gyászra adott azonnali reakciói hevesen, de gyorsan lezajlanak. Az ezt követő látszólagos megnyugvás viszont nem jelenti azt, hogy a gyászfolyamat lezárult. Hosszabb távon szükségük van példára, segítségre, hogy a veszteséggel kapcsolatos érzéseiket feldolgozzák.

A gyerekek gyakran reagálnak regresszióval, azaz viselkedésük visszatér egy korábbi fejlődési állomásra (pl. újból bepisil, nem akar egyedül aludni, éjszaka többször megébred), erős viselkedésváltozásokat is gyakran megfigyelhetünk náluk. Kisebb gyerekeknél előfordulhat, hogy magukat érzik bűnösnek valami módon, hogy a haláleset egy általuk elkövetett rossz cselekedet vagy gondolat miatt következett be.

A szülőknek érdemes összekötni a gyerek viselkedésváltozását a veszteséggel. A dacos vagy agresszív viselkedést hajlamosak a szülők a gyerek érzéketlenségének, közönyének tulajdonítani, holott ennek az ellenkezője igaz.

Ha a gyermek kérdez, érdemes válaszolni a kérdésre, de csak arra, nem pedig elárasztani az egész történettel. Fontos, hogy csak annyit mondjanak el neki, amennyit befogadni kész, és olyan szavakkal, ami érthető számára.

A gyermek halála

Egy gyermek halála rendkívül fájdalmas veszteség. Míg 80-100 évvel ezelőtt ez mindennapi eseménynek számított, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már jóval ritkábban találkozunk vele. Talán ezért is számít tragikus eseménynek, amely megrengeti a világ kiszámíthatóságába és biztonságába vetett hitet, lelki egyensúlyunk egyik alapkövét.

Számos tényező függvénye, hogy a családot miképpen érinti a veszteség, és hogyan zajlik gyászfolyamatuk. Sokat számít, ha felkészülhettek a halálesetre, ha el tudtak búcsúzni a gyermektől. Lényeges szempont az is, milyen támogatást kaptak a környezetüktől. A szakszemélyzet megértő és támogató viszonyulása, a családtagok és barátok által nyújtott érzelmi és fizikai támasz sok erőt nyújthat a nehéz időszakban, ahogy a vallásos hit és meggyőződés is. Sokkal védtelenebbek és kiszolgáltatottabbak azok a családok, akiknél hirtelen és váratlanul történik a haláleset, vagy nem támaszkodhatnak vallásos hitükre és a szociális védőhálóra.

A gyászfolyamat sajátosságai

A halálesetet gyászmunka követi. Amennyiben a maga természetes medrében halad, a családtagok felvállalják és átélik a gyász minden fájdalmát, kétségbeesését, haragját, a végén megerősítő, a családot összekovácsoló hatású is lehet. Amennyiben a súlyos veszteséget nem követi gyász, az nemcsak egész életutunkat, további sorsunkat, de több generáció sorsát is befolyásolhatja. A legnagyobb segítséget kisgyermek elveszítése esetén a közösségi háló támogatása nyújthatja. Ide elsősorban a családtagok és barátok tartoznak. A tapasztalat azt mutatja, hogy ők egy idő után elfáradnak a támasznyújtásban, ilyenkor viszont nagy segítséget jelenthet a sorstársak jelenléte. A sorstársi közösség sokszor az egyetlen olyan hely, ahol nem kell hosszan érzékeltetni, mekkora szenvedés a szülői gyász, hiszen félszavakból is megértik egymást. Maga a tudat is gyógyító, hogy nincsenek egyedül ezzel a csapással a világban, másokkal is történnek hasonló tragédiák.

Megakadt gyász esetén pszichológus szakember vagy egy gyászcsoport képes segítséget nyújtani. Ennek szükséges volta felismerhető arról, hogy 1-1,5 éven túl is ugyanolyan erejű a fájdalom, nem csendesedik az önvád és a bűntudat, erős szorongás, elszigetelődés jellemzi a szülőt.

Abortusz

A terhesség orvosi segítséggel történő megszakíttatása minden esetben biológiai és pszichológiai trauma. Mivel műtéti beavatkozást igényel, és egy fejlődő emberi lény életének vet véget, mindkét fajta hatás érthető. A szülők, vagy az esetlegesen egyedül maradt édesanya döntését az esetek túlnyomó többségében a kényszer szüli, vagyis általában egy nehezen megoldható, vagy másképp talán meg sem oldható problémára válasz az abortusz. Ilyenek lehetnek többek közt az egzisztenciális eredetű gondok, párkapcsolati nehézségek vagy bizonyos magzati korban is kimutatható betegségek felbukkanása.

Művi vetélést követően is van gyászfeldolgozás

Természetesen ahhoz, hogy a magzat elvetetése felmerüljön, az anyának már előzetes tudással kell rendelkeznie terhességéről, ami egyben azt is jelenti, hogy gyermekéről valamilyen kép él a fejében. Ez a képzeleti kép azért különösen fontos, mert ez az alapja a terhesség korai szakaszában az anya gyermeke iránti kötődésének. Mindez változatos erősségű és jellegű lehet, de természetéből fakadóan ritkán nélkülözi az érzelmi töltést.  Ez egyben azt is jelenti, hogy a kapcsolat megszakadása, vagyis az abortusz után többnyire hasonló gyász zajlik le (gyakran nem tudatosan), mint más veszteségek után. Az, hogy gyászt él át a művi terhesség-megszakításon átesett nő, sokszor csak olyan közvetett jelek mutatják, mint a fokozott érzelmi labilitás, „ok nélküli” sírás, ingerlékenység, koncentrációs zavarok.

Az abortusz, bár megszünteti a terhességet, de a leendő csecsemővel kapcsolatos elképzeléseket nem képes megszakítani, ezért azok újra és újra felmerülhetnek. Mivel a természetes gyász folyamata is tartalmaz önvádat és bűntudatot, ez itt is megjelenik, de érthető módon fokozott mértékben, hiszen a terhesség megszakítása tudatos döntés eredménye. Amennyiben ez nem csak saját elhatározás vagy még inkább, ha a környezet kényszeríti rá a kismamát a műtétre, akkor a harag ezt követően szinte törvényszerűen kifelé fordul, azon személyek ellen, akik befolyásolták ezt a döntést. Emiatt jelenhetnek meg a már fentebb is említett indulati kitörések és nagyfokú impulzivitás.

Elmaradt gyászfolyamatok

Sokszor tapasztalni azt, hogy a gyász teljes mértékben elfojtás alá kerül, és a pár úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Ez valószínűleg azért van, mert még nem képesek szembe nézni a történtekkel, még időre van szükségük ahhoz, hogy érzelmileg is lereagálják. Tehát igen gyakori, hogy akár évek vagy évtizedek múlva tér vissza az élmény érzelmi síkja. Fontos kiemelni, hogy a férfiaknak ugyanúgy végig kell menniük ezen a folyamaton, mint a nőknek. Pszichoterápiákból származó megfigyelések azt mutatják, hogy a feldolgozatlan abortusz a későbbi válás egyik fontos okává válhat. Művi vetélésnél is javasolt az érzelmi hullámzás tudatosítása, leírása napló formájában. Megtörténhet a baba elbúcsúztatása is. Egy szertartás keretében elköszönhet tőle, vagy levélben megírhatja, miért döntött úgy, hogy nem születhet meg.