SZAKEMBEREKNEK

Szász Melinda

Irodavezető

A Perinatussal 2012-ben kerültem kapcsolatba egy egyéni, önismereti munka révén. Ezt követte egy hosszabb terápia, majd voltam Orosz Kati szívgyógyítás és születésfeldolgozás csoportjaiban is. Ezek hatalmas ’élmények’ voltak számomra, így még közelebb tudtam kerülni mind önmagamhoz, mind pedig az Alapítványhoz.

2016 óta foglalkozom behatóbb önismerettel, habár a pszichológia /asztrológia / spiritualitás mindig is érdekelt.

Személyiségemet és munkámat tekintve is egyaránt eléggé sokoldalú vagyok. Éltem Londonban, voltam bárpultos, pincérnő, társ-létrehozója és üzemeltetője egy Szabadulós szobának, valamint előzetes irodavezetői tapasztalattal is rendelkezem. Diplomámat a Testnevelési Egyetem Humánkineziológia szakán szereztem, ezen kívül rendelkezem talpmasszázs végzettséggel is.

Megtiszteltetésnek vettem a felkérést, hogy a Perinatus Alapítvány irodavezetője legyek, melyet érdeklődéssel, örömmel és odaadással végzek.

Hiszek benne, hogy tanulni születünk ide a Földre, amit sokszor a nehézségeinken keresztül tapasztalhatunk meg. Ha erre rá tudunk látni és képesek vagyunk dolgozni velük, hatalmas perspektíva áll előttünk.

Éppen ezért különösképpen örülök annak, hogy tagja lehetek a Perinatus csapatának. Egy közösségé, amely éppen egy olyan belső munkát tud támogatni, kísérni, amire majd’ mindannyiunknak szüksége lenne az életben.