Amennyire különböző minden egyes nő, annyira másféleképpen éli meg azt az eseményt, amikor világra hozza a gyerekét. Minden tapasztalat és kutatás azt igazolja, hogy a szülés folyamatában elképesztően fontos szerepe van a lelkiállapotnak. A szülések nagyobb eséllyel folynak le problémamentesen, ha az anya biztonságban érzi magát, nyugodt és kiegyensúlyozott környezetben van, olyan segítőkkel körülvéve, akik támogatják abban, hogy a fájdalmat ne szenvedésként, hanem erőként élje meg, és hogy ne zökkenjen ki abból a módosult, befelé forduló tudatállapotból, ami ezt segíti. A szülés lélektanával foglalkozó pszichológus és egy szülésznő, perinatális szaktanácsadó segít megérteni, hogyan működik ez.
Minden esetben más, hogy szülés közben kinek mi adja meg azt a támogató biztonságérzetet, amelyre szüksége van, ahogy az egyéni családtörténetek, születés- és szüléstörténetek és ezer más faktor is közrejátszik abban, végül mennyi önbizalommal, félelemmel, szorongással érkezik egy kismama a szülőszobára, majd ott hogyan éli meg élete egyik legfontosabb eseményét.
Andrek Andrea pszichológust kérdeztük arról, miért ennyire érzékeny esemény a szülés, mi zajlik egy nő lelkében eközben. Szerinte ahhoz, hogy mélyebben megértsük, látni kell egy ennél nagyobb ciklust, ami nemcsak az adott nő története, hanem transzgenerációs vetülete is van. Számos kutatás bizonyítja, hogy egy nő szülésélményére hatással van saját családjának a története és az, hogy ő maga hogyan született. Ha az nem hagyott jó nyomokat, nagy a valószínűsége, hogy rossz hatással lehet a szülésre, ha nincs mögötte önismereti munka. Azt viszont a pszichológus szerint már nehéz megállapítani, hogy hány generációval korábban történt valami, ami miatt a szülés olyan megvilágításba került, mintha nem az élet természetes része lenne.
„Ha megnézzük a természeti népeket, akkor azt látjuk, hogy a születés és a halál az élet természetes velejárója. Nem kiragadott esemény, nem más helyszínen történik, hanem ott, ahol az élet zajlik. A szülés természetes rendje az, hogy időről időre meghalnak kisbabák és meghalnak anyák” – mondja a pszichológus. „A 21. században ezt nem tolerálhatjuk, mert a kultúra jelen állapotába ez nem fér bele, hiszen kevesebb gyereket vállalunk, nem tizennégy gyerek születik egy ciklusban, hanem egy-kettő. Ezek a veszteségek azelőtt kollektív élmények voltak – a gyászt nyilván nem lehet összehasonlítani egy mai anya gyászával, de hogy természetesebb esemény volt, az biztos. Azok a mai törekvések, amelyek igyekeznek a szülést visszahelyezni a természet rendjébe, közben meg szeretnék őrizni azokat az előnyöket, amelyeket a civilizációs vívmányok hoztak.”
Testbe ágyazott tapasztalat
A saját születésünkre nem az epizodikus memóriával emlékszünk, hanem a procedurális memóriánkban őrizzük, tehát másképpen idéződik fel a tapasztalat, mint egy szokványos emlék – mondja a pszichológus. Olyan memória ez, mint ami a biciklizés testi tevékenységét is tárolja. A testünkbe van kódolva egy bonyolult rendszer, és valami ilyen, testbe ágyazott tapasztalat a megszületés is. Ez az, ahogyan végigjövünk a szülőcsatornán, beilleszkedünk a medencébe, hengerré kuporodunk, megyünk előre, azt érezzük, hogy nincs kiút, aztán mégiscsak megnyílik.
Extrém, oxigénhiányos stresszhelyzet ez, és nincs hozzá hasonló az életben.
Sokat számít a szülésnél, hogy az ebben az állapotban átélt testélményeink hogyan kódolódnak bennünk. Fontos az az „emlék” is, hogy ebből az állapotból hogyan tudtunk megnyugodni: ezt a célt szolgálja például az arany óra, amikor közvetlenül a szülés után az édesanyjánál hagyják a gyereket. Ez az egész, mély, egzisztenciális, testbe ágyazott „tudásunk”, tapasztalatunk arról, hogy lehetséges a megszületés. Ehhez a tapasztalathoz tartozik egy narratíva, amit a szüleinktől hallottunk a születésünkről.
Ezek a történetek akkor támogatók, ha van bennük egy olyan megküzdés, ami útmutató lehet. Néha a narratívák többgenerációsak, mint amikor azt mondják, nekünk jó csípőnk van, anyádnak, nagyanyádnak is az volt, mi könnyen szülünk. Az egyik természeti népcsoport egy versikét mond a szülő nőnek: a kecske megszüli a gidáját, a birka megszüli a bárányát… te is meg fogod szülni a gyereked. Olyan állatokat sorolnak, amiket a vajúdó nő vélhetően látott szülni. Ezek is implicit tudások, amelyek maguktól hatnak akkor, amikor aztán a nő szül.
Hatással van a szülésélményünkre az is, milyen a párkapcsolatunk – sorolja tovább a szülésélményre ható tényezőket a pszichológus. „Hogyan jut el a pár a gyerekvállalásig, mit gondolnak erről, a férfi életében hogyan vannak meg ezek az implicit tudások? Hogyan született az apa? Ha neki is megvan az a tudása, hogy ez működik, akkor benne is lesz egy belső bizonyosság. A kulcs minden esetben az érzelmi biztonság” – mondja.
A fogantatás és a várandósság gördülékenysége is erőforrás – folytatja Andrek Andrea. Ha ez a kettő nehezített, az csökkentheti a természetes szülés esélyét. Ezekben az esetekben nagyobb hangsúlyt kell helyezni a segítségkérésre, arra, hogyan tudja az anya ezt a belső biztonságot, az anyai kompetencia belső érzését megtalálni.
A mai nők gyakran mások szüléstörténeteit olvasva várják a gyereküket. Mára már több olyan generáció is felnőtt, amelynek tagjai a szüléshez nagyon erősen kötik a szenvedéssel teli fájdalmat, ez jelenik meg először a szüléssel kapcsolatban, kevésbé az, hogy ez egy munka, az anyának és a kisbabának is, amit egy hatalmas öröm követ, és ez a kettejük együttműködésének eredménye; hanem a félelem, a szenvedés és a trauma. Túlnyomó többségben ezek a történetek olvashatók az interneten, a jó történetek kevésbé hallhatók, sőt olyan, mintha a negatív történetek olvasásával akarnánk megvédeni magunkat előre a negatív tapasztalatoktól.
A természet rendje szerint a szülés lehet ugyan fájdalmas, rendkívül intenzív testi élmény, de végig tudunk menni ezen az úton megfelelő támogatással és a magzattal való kapcsolattartással – mondja a pszichológus.
A transz mint természetes tudatállapot
Fontos megérteni, hogy
a nők módosult tudatállapotba kerülnek ilyenkor – ez azt jelenti, hogy nagyon beszűkül a figyelem, sokan úgy mondják, transzba esnek.
Ahogy halad a szülés felé a kismama, nem tud semmi másra fókuszálni, nem is lehet vele másról beszélni – magyarázza a pszichológus. Ez a természetes tudatmódosulás a szülés ideje alatt kerül a csúcsra, és a célja is az, hogy az anya figyelmét befelé fordítsa. Ebben az állapotban nem kell gondolkodnia, így sokkal inkább elviseli a fájdalommal való együttmozgást.
Ha benne tud maradni ebben a tudatállapotban, az segíti az endorfintermelésben, ami csillapítja a fájdalmat, és támogatja az oxitocintermelődés természetes ritmusát: a méhizomzatban termelődő oxitocinrendszer kapcsolatban áll a centrális oxitocinrendszerrel. Ez felel azokért az érzelmi hatásokért, amelyek az anyában és az újszülöttben is termelődve támogatják a kötődést, többek között az anya megnyugtatásáért és számos egyéb, a szülést segítő tényezőért felelnek. Bár molekuláris szerkezetét tekintve ez ugyanaz az oxitocin, amit a mesterséges indításkor, intravénásan adnak, a hatása nagyon más.
Ha az anyát segítők tisztában vannak azzal, hogy ez mekkora munka, ha tudják a fájdalmat nem gyógyszeres eszközökkel támogatni, akkor lekerül róla a szenvedés dimenziója.
A fájdalmat nem csökkenteni kell, hanem módot találni arra, hogyan lehet ezt az izommunkát használni.
Ebben a tudatállapotban jobb, ha nem kérdezgetik a kismamát, nem zökkentik ki belőle, mert nagyon nagy munka az egyik tudatállapotból a másikba váltani a válaszadáshoz. Az ilyen kizökkenés megakasztja a folyamatot. A biztonság és a stabilitás tesz jót neki, az, ha ugyanazon a helyszínen és ugyanazon emberek között van végig. Már a kórházba utazás vagy az egyik szobából a másikba történő áthelyeződés sem segíti, de a kórházi műszakváltás sem, ha új szülésznő kerül mellé – mondja Andrek Andrea.
A biztonság
Sokat halljuk szüléstörténetekben, hogy a kismama akkor nyugodt, amikor az orvosa is jelen van a szülésnél. „Az intellektuális értelemben vett biztonság annak az illúziója, hogy mások száz százalékig felelősséget vállalnak azért, hogy a mi folyamataink egészségesen tudjanak lezajlani. Ezért olyan gyakori a császármetszés is, hiszen a műtő az a hely, ahol egy orvos közel száz százalékig tudja kontrollálni a folyamatot, és maximális felelősséget vállalni. Abban a pillanatban, hogy a kórház mellett döntünk, megosztjuk az anyai felelősségünket az egészségügyi személyzettel. Ők lesznek a felelősök, tehát az intézmény szabályai szerint kell menniük a dolgoknak” – mondja a pszichológus.
Több út létezik: járható út az is, ha valaki otthon meg tudja tartani ezt a belső biztonságot, és tudja vállalni a felelősséget, de az is, ha van egy olyan intézmény, amely ezt a felelősséget megosztja valakivel. A nehéz az, ha meg akarja tartani a felelősséget, mégis bemegy egy intézménybe, vagy nem akar élni a felelősséggel, és mégis otthon marad. Ezeket a variációkat kell végignézni, eldönteni, hogy az anya és az apa hogyan vélekednek erről. Fontos, hogy a döntésre az apának is teljesen rá kell bólintania, mert egy otthon szülést például hátráltathat, ha fenntartásai vannak.
A legnagyobb nehézség, hogy ma (sok esetben) nem látszik biztosítottnak a szülői önrendelkezési jog, és dilemmát jelent a szabadság, felelősség megtartása a biztonságos intézményi körülmények között.
Nagyon kevés olyan szakember és hely van, ahol úgy gondolják, hogy amíg egy szülés a természet rendje szerint zajlik, addig nincs miért beavatkozni, és ahol tiszteletben tartják ezt a bizonyos módosult tudatállapotot – mondja Andrek Andrea.
Ha a biztonságos hely a kórház
A biztonságos hely nem feltétlenül otthon van: a kórház lehet egy szoba, ami mellett ott van ugyan a műtő, de a biztonság helye, ahol kevés jel utal arra, hogy ez egy kórház, és lehet szabadon választott testhelyzetben vajúdni. Aminek a hangulatáról egy szülésznő gondoskodik, hiszen a vajúdásnál orvosra sincs feltétlenül szükség. A kérdés, hogy megvan-e ez a szemlélet az adott osztályon.
A világképünk jelenleg az, hogy az orvos nyújtja a biztonságérzetet, és nem a saját belső biztonságunkra támaszkodunk, hanem ezt kihelyezzük valaki másra, akiről hisszük, hogy jobban tudja – mondja a pszichológus. Szerinte ehelyett
az ideális az lenne, ha gyerekkorunktól tudatosítanánk, hogy ez a mi testünkkel történik, mi fogantunk meg, rajtunk múlik, mi fogjuk megszülni a gyereket.
Ez az orvosközpontúság amúgy Andrek Andrea szerint magyar sajátosság – már a szomszédos Ausztriában is teljesen más a helyzet, ott a terhesgondozást és a szülést különböző személyek kísérik, nem egyetlen emberre épül a rendszer, így nem alakul ki ilyen függőség.
Hogyan lehet ezt a belső biztonságérzetet erősíteni?
Magyarországon az újszülöttek negyven százaléka császárral születik, szóval kapásból sok esetben hiányzik ez a fent részletezett implicit tudás. Ezt lehetne felülírni iskolai programokkal, ahol a testtudatosságot valamilyen formában erősítik. Ebbe a testtudatba tartozik a nőiséggel, a menstruációs ciklussal, a belső kompetenciákkal kapcsolatos tudás erősítése. Felvilágosító programokra lenne szükség, amelyek az elveszett érzelmi biztonsághoz való visszatalálásról szólnának – mondja a pszichológus.
Változás persze a másik oldalon is kellene, a kórházi személyzetnek is meg kellene tanítani azt, milyenek a természetes szülések, hiszen ma a rezidensek nagy része nem lát beavatkozásmentes szülést, nem tudja, milyen természetes segítő megoldások léteznek. Andrek Andrea abban lát reményt, hogy egyre több intézményben bukkannak fel fiatal szakemberek, akik nyitottak a változásra, és kommunikációban és eszköztárban is támogatják az anyákat a természetes szülés útján. Érdemes a szülésre készülni, perinatális szaktanácsadó vagy egy szülésfelkészítő csoport segítségével, nagyobb nehezítettségnél akár pszichoterápiával is.
Mindenkinek más a jó
A szülő nő lelkének működését gyakorlati oldalról Bojtár Zsófia szülésznő, perinatális szaktanácsadó segített megérteni.
„Nincs két ugyanolyan szülés. Valahányszor egy kismama érkezik a szülőszobára, új esettel találjuk magunkat szemben.
Mivel mindenki más, mindenkinek más a jó, az lenne a legjobb, ha szíve szerint dönthetné el, hogyan, hol és kivel szül” – mondja Bojtár Zsófia. Fontos hozzátenni, hogy Magyarországon jelenleg minden kórházban más a protokoll azzal kapcsolatban, hol lehet bábát fogadni vagy külső szülésznőt vinni és hol nem.
„A nők egy batyuval érkeznek, ebben hozzák a saját előzményeiket, kezdve a családjuk történeteivel. Hogyan szült a nagyanyjuk-dédanyjuk, mi van a családi legendáriumukban. Figyelembe kell venni azt is például, hogy volt-e korábban valamilyen vesztesége a kismamának, és a kórelőzményében mi szerepel. A szülés körüli időszak nagyon érzékeny állapotban telik, ami részben a biológiai, hormonális változásoknak köszönhető, de a szociális és lelki történések is meghatározók, ezeket mind együtt kell látnunk” – magyarázza a szülésznő.
Szerinte nagyon fontos, hogy egy kismama tájékozott legyen még úgy is, ha mindenre lehetetlen felkészülni. „Állami kórházban dolgozom, ahol két évvel ezelőttig volt lehetőségem megismerni az édesanyákat és a történetüket még a várandósságuk alatt. Ők is megismertek engem, szaksegítséggel készülhettek a szülésre, és fel tudtam készíteni őket az esetleges beavatkozások miértjére. Beszéltünk a félelmeikről, és sokszor kiderült, hogy olyasmiktől tartanak, amiktől nem is kell.”
A szülésznő a felkészülés során megtudhatott sok olyan apróságot a kismamáról, amik aztán segítették abban, hogy ne érjék váratlan helyzetek, amikor az éjszaka közepén megérkeztek a szülőszobára. Bojtár tapasztalatai szerint sokat számít az önbizalom, amit a többedszer szülők példája mutat a legjobban. Akinek volt már egy természetes szülése, nagyobb önbizalommal érkezik a szülőszobára, és sokkal kevesebb támogatást igényel.
Azt, hogy az adott kismama épp egy szülésznőben vagy egy orvosban bízik meg jobban, szerinte meghatározza, hogy kivel volt már jó vagy rossz tapasztalata. Aki azt látta, hogy egy bába több időt tud fordítani a kérdései megválaszolására, az benne fog jobban bízni.
Ideális esetben a szüléseket két bába kíséri, és az orvos is rendelkezésre áll mint biztonsági háló – a legtöbb külföldi protokoll is így működik. Erre jelenleg itthon nincs kapacitás, és a szülésznők alulbecsültsége sem segít.
Bojtár Zsófia úgy látja, egy tapasztalt bábának jó érzéke van ahhoz, hogy felmérje, hogyan tud jól kommunikálni a vajúdó anyával, ami minden esetben új és komplex feladat. Egy vajúdó nő módosult tudatállapotban van, amiben nehezen tud válaszolni a bonyolultabb kérdésekre, de ez teljesen normális, és a szülés folyamatának szempontjából ideális.
Akkor is mindent magyarázni kell, ha kevés az idő
„Ilyenkor jobb, ha csak egyszerű kérdéseket teszünk fel. Az apuka közvetítésével és a metakommunikációból is tudnunk kell tájékozódni. A szülő nő érzékeny a szuggesztív kommunikációra, ezzel segíthetjük a folyamatot. Az is fontos, hogyan érünk hozzá, hogy mindig engedélyt kérjünk vizsgálat előtt. A szülés csapatmunka, és a bizalmat nem könnyű rövid idő alatt megszerezni, hiszen most már általában a szüléskor találkozunk először.”
Bojtár Zsófia szerint még akkor is folyamatosan magyarázni kell, mire miért van szükség, mit mutat a CTG a baba állapotáról, ha erre alig van idő. Fontos, hogy ez az anya nyelvén történjen, egyszerű szavakkal. „Elmagyarázzuk azt is, ha olyan jeleket látunk, ami miatt esetleg segítenünk kell a folyamaton, mert például a babának egészségi okból minél hamarabb meg kellene születnie. Azt is elmondjuk, hogy milyen eszközt alkalmazunk, mit fog érezni közben, és fontos, hogy erre visszajelezzen, hogy megértette, és hogy együtt csináljuk. Erre még akkor is kell, hogy időt szakítsunk, ha csak fél percünk van rá. Ha pedig nincs, akkor az első nyugodtabb pillanatban visszamenőleg is el lehet magyarázni, mi és miért történt” – mondja a szülésznő.
A természetes szülésnél nincs szükség külső beavatkozásra, minden működik magától. Azonban adódhat olyan helyzet, amikor a folyamat kilép az élettani medréből. Ebben az esetben a bábáknak az a feladatuk, hogy újra egészséges irányba tereljék a szülést. Ilyenkor válhat indokolttá egy beavatkozás.
– Előfordul olyan, hogy a folyamat egy ideig szépen halad előre, de már annyi ideje tart, hogy a méhizomzat elfárad, és fájásgyengeséget észlelünk. Ilyenkor először is be kell vonnunk a kismamát a döntéshozatalba. Ilyenkor megkérdezzük, hogy ő is érzi-e az összehúzódások gyengülését. Ha igent mond, akkor javasoljuk neki, hogy váltson testhelyzetet, kapjon be egy szőlőcukrot, hátha erőre kap, és ha bizonyos idő múlva nem sűrűsödtek és erősödtek a fájások, akkor fel lehet vetni, hogy próbáljunk ki komolyabb segítséget – mondja a szülésznő. – Nagyon ritka, hogy azonnal be kell kötni az oxitocint vagy rögtön burokrepesztésre van szükség. Más kérdés, hogy mire van kapacitás éppen: én szeretnék mindig elegendő időt szakítani egy kismamára, de mivel
kétszer annyi bábára lenne szükség, mint ahányan vagyunk, van olyan, hogy nem tudunk mindenütt ott lenni. Általában több szülés folyik egyszerre, volt olyan, hogy tizenkét óra alatt ketten tizenkét szülést vezettünk le.
Ekkor épp minden jól sült el, de volt olyan is, hogy szükség lett volna ránk, de nem tudtunk ott lenni, mert a másik szobában el kellett kapni egy babát – mondja Bojtár Zsófia. Szerinte a félelmek és a szorongások sokat nőttek az utóbbi években, amióta a kismamák állami intézményben nem tudják kiválasztani, ki lesz mellettük, hogy milyen környezetbe érkeznek, lesz-e idő rájuk, veszélybe kerülnek-e emiatt.