SZAKEMBEREKNEK

Lisa Onnertz: A születés negyedik szakasza

Képzés címe: A születés negyedik szakasza
Mobilitás formája: Szakértő fogadása
Időszak: 2024.10.10–2024.10.13.
Támogatási szerződés száma: 2024-1-HU01-KA121-ADU-000219440

A Perinatus Alapítvány tagjai számára Lisa Onnertz, oszteopata és integratív babaterapeuta
tartott képzést. A program a születés négy szakaszát bemutató képzéssorozat záró
moduljaként zajlott, fókuszban a negyedik szakasz – a kisbaba külvilágba való megérkezése –
testi, lelki és kapcsolati hatásaival. Az első napon az oktató átfogó előadást tartott a születés
negyedik szakaszáról, ismertetve a baba perspektíváját, a köldökzsinór elvágásának, az első
légzésnek és a mellre helyezésnek a jelentőségét, valamint az orvosi beavatkozások lehetséges
következményeit.
A második nap a szakirodalom feldolgozására épült PBL-módszerrel. A résztvevők kis
csoportokban vizsgálták a háborítatlan születés, a köldökzsinór-vágás és a korai kötődés
kutatási eredményeit, majd bemutatták azokat a többieknek. A közös feldolgozás során
elmélyítették ismereteiket és megvitatták az eredmények gyakorlati vonatkozásait.
A harmadik napon a tapasztalati tanulás került előtérbe: a résztvevők különböző
gyakorlatokon keresztül megtapasztalhatták a születés élményének testi és lelki aspektusait. A
gyakorlatokat követően kis csoportokban osztották meg érzéseiket és felismeréseiket, majd a
nap végén közösen reflektáltak a tanultakra.
A negyedik nap során Lisa Onnertz bemutatta az integratív babaterápia és az oszteopátia
módszereit, amelyek segítségével a szakemberek támogathatják a babák születés során
szerzett kellemetlen élményeinek feldolgozását. A résztvevők gyakorlati példákon keresztül
ismerkedtek meg a repatterning technikáival és a családok támogatásának lehetőségeivel.
A képzés lehetőséget biztosított az új módszerek megismerésére, a személyes reflexióra és a
szakmai tapasztalatok cseréjére. A Perinatus Alapítvány tagjai a program során elméleti
tudást, gyakorlati készségeket és inspirációt kaptak a születés élményének feldolgozásához és
a baba támogatásához. Az esemény hozzájárult a szakmai kompetenciák elmélyítéséhez és a
nemzetközi szemlélet gazdagításához.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.