Uploaded image

Orosz Katalin

klinikai szakpszichológus, transzperszonális terapeuta, az alapítvány szakmai vezetője
1986-ban kezdtem dolgozni pszichológusként. Érdeklődésem már a korai szakaszban arra irányult, hogy a testi-lelki egység élményét, és létezésünk tudatosságát felhasználjam a gyógyulás szolgálatában. Dolgoztam és dolgozom pánikbetegekkel, daganatos betegségben szenvedőkkel, súlyos depresszióval, és a legkülönbözőbb pszichoszomatikus betegségekkel küszködő személyekkel. Mégis úgy érzem, ez elsősorban tanulási folyamat: megtanulni önnön lehetőségeinket sokkal aktívabban használni. Ehhez az is segített, hogy tanulmányaim során egzakt tudományokkal (matematika és fizika), valamint az emberről szóló tudással (pedagógia és pszichológia) egyaránt foglalkoztam az ELTE több karán. Pszichoterápiás képzésem során részt vettem a klinikai szakképzésen, valamint több módszerspecifikus képzésen: elsajátítottam a jungiánus pszichológia, hipnózis, autogén tréning és imaginációs módszerek, valamint több test központú terápia módszerét, eszközeit. Transzperzonális pszichoterápiát angol, holland és amerikai kiképzőktől tanultam. Jelenlegi munkám elsősorban szervezés és képzés, oktatás. Egyéni terápiát főleg kollégáim végeznek, jómagam csoportokat vezetek. Fontos témáim a felsoroltakon kívül a családi kapcsolatok békés fejlesztése, a spirituális krízis és a lelki sokkélmények feldolgozása, a meditáció és a létélmény örömteli átélése.

Iratkozz fel hírlevelünkre, kapcsolódj Facebook oldalunkhoz!

Az adatvédelmi tájékoztatást tudomásul veszem. Adataim kezeléséhez hozzájárulok.