A műhelybeszélgetéseken, mind pedig az előadásokon a részvétel ingyenes, de kötelezően előzetes regisztrációhoz kötött. A termek kapacitása korlátozott, így a jelentkezések beérkezési sorrendjének megfelelően tudjuk befogadni a műhelybeszélgetéseknél az első 30, az előadásoknál pedig az első 20 jelentkezést. Az ezen felüli jelentkezők automatikusan várólistára kerülnek, így lemondás esetén a listára való felkerülés sorrendjében vesszük fel az érdeklődőkkel a kapcsolatot. A helyszínen történő jelentkezéseket lemondás, illetve meg nem jelenés esetén tudjuk elfogadni.

Segítség, hiszti!

Csemeténk leveti magát a bolt kövére, és torka szakadtából sír, meg teljes erejéből rúgkapál. És nem csak a boltban, de fürdés előtt a fürdőszobában, vagy egy átadott hinta miatt a játszótéren… ahány gyerek, annyi helyzet. Ami viszont ilyenkor gyakran közös, az az, hogy mi szülők végigéljük a szégyen, a düh, a kétségbeesés, az elkeseredés, a tehetetlenség, a düh, a szégyen…stb érzéseinek körhintáját.
Próbálunk nem tudomást venni róla, vagy túlkiabálni, esetleg egy cukorkával véget vetni a jelenetnek. Ám ha mindez működik is, a siker rövid életű: a gyerek a következő adandó alkalommal újra rázendít.Miért „hisztizik” a gyerek, mit tegyünk ilyenkor, és hogyan segíthet a szülő (magán is)? Hogyan tehetjük mindezt úgy, hogy a kapcsolatunk ne sérüljön, hanem épp ellenkezőleg: nőjön közöttünk a szeretet és a bizalom?

Kinek szól: szülőknek
Előadó: Egry Zsuzsa
Időpont: 09:30 – 11:30

Jelentkezés: