Számos szakember próbálta megragadni, leírni a gyászreakció folyamatát, szakaszait. Az alábbiakban egy általánosan elfogadott modellt vázolunk fel. Ugyan szakaszokról írnak a szakértők, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek nem szigorúan egymást követő szakaszok, hisz ezek átlapolódnak, egymásba nyúlnak. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy minden gyászfolyamat egyedi: mindenki a maga útján, a saját érzelmi viszonyulásával, megküzdési módjaival, saját életszemléletén átszűrve megy végig a folyamaton.

A gyászfolyamat szakaszai

Sokk – A veszteség hírét meghallván az eső reakció a sokk, amikor még nem is tudjuk elhinni a hírt, dermedtség, üresség, letaglózottság lesz úrrá rajtunk. Ez időnként percekig, órákig, más esetekben akár napokig is tarthat.

Kontrolláltság – A hivatalos ügyintézések ideje. Ebben az időszakban egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni a figyelmüket az érzéseikről.

Tudatosulás, az érzések kavalkádja – Ebben a szakaszban elöntenek minket a nehéz érzelmek. Gyorsan váltják egymást a fájdalom, szomorúság, magány, tehetetlenség, düh, megsemmisültség, kiüresedettség, félelem, szorongás, kilátástalanság, céltalanság érzései. Eleinte a nehezebb, mélyebb érzések jelennek meg, például a düh és a harag. Ez az indulat irányulhat például az egészségügyi dolgozókra, Istenre vagy magára az elhunytra is. A bűntudat és önmagunk hibáztatása is sokszor jelen van. Később megjelenik a tehetetlenség, majd a fájdalom, a hiány. Idővel az érzelmek intenzitása csendesedik, a szomorúság burkolja be a gyászolót. Olyan testi tünetek is megjelennek, mint a torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, gyengeségérzet, étvágytalanság, álmatlanság, energiátlanság, szédülés, mellkasi szorítás, emésztési problémák. A gyásznak ez a leghosszabb és legnehezebb időszaka.

Elfogadás – Nem különíthető el élesen az előző szakasztól. Az érzelmi hullámzás csendesedik, helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át. A fájdalmas emlékek mellett már egyre több szép emlék is megjelenik. A testi tünetek már enyhébbek, mint a kezdeti időszakban.

Feldolgozás, az élet újraszervezése – A gyászoló képessé válik arra, hogy életét folytatni tudja, immár együtt élve a tudattal, hogy ezt szerettének (vagy egy szeretett helyzet, állapot) hiányában kell megtennie. Visszatér a világ iránti nyitottság is, képes a jövő felé tekinteni, és visszatérnek a pozitív, örömteli érzések, hangulatok is.

Traumatikusnak megélt haláleset feldolgozásának záró szakasza a poszttraumás növekedés. Ez azt jelenti, hogy a veszteséggel való megküzdés a lelki fejlődés katalizátora is lehet. A feldolgozás lezárulásával a személy nem a trauma előtti állapothoz tér vissza, hanem meghaladja azt. Ez a szenvedés átalakító, transzformatív ereje.

A növekedés, fejlődés több életterületet is érinthet:

  • az élet megbecsülése, változások a prioritásokban – egyértelműbb, hogy mi a fontosabb, mi az érték számára, és nagyobb erőfeszítést tesz annak ápolására, megvalósítására
  • személyes erő fokozott érzékelése – énereje, kitartása nő, hiszen egy nagy erejű traumát tudott feldolgozni és képes volt továbblépni
  • új életpályák, lehetőségek felfedezése – az értékek, prioritások átrendeződése nyomán sokan munkát váltanak, vagy új célokat tűznek maguk elé
  • spirituális fejlődés

Megakadás a gyászban

Ugyan a gyászfolyamat egy teljesen természetes folyamat, bizonyos külső vagy belső tényezők megakaszthatják ezt a folyamatot. Ilyen például az, ha a veszteség nem várt módon, hirtelen történik (pl. érett magzat elvesztése) vagy ha a környezet nem támogatja a veszteséget átélő személyt a gyászfolyamatában (pl. egy korai vetélésnél arra bíztatják az anyát, hogy ne a fájdalmával foglalkozzon, hanem „előre nézzen”).

Honnan ismerhetjük fel azt, ha a gyászfolyamat elakadt?

Krónikus gyászról akkor beszélünk, ha a folyamat elhúzódik, akár évekig is tart. A gyászoló nem képes mással foglalkozni, csak a veszteségével, olyannyira, hogy elveszíti a külső kapcsolatait, elszigetelődik.

Késleltetett gyász akkor áll elő, ha a veszteség ellenére a gyász természetes jegyei nem jelennek meg vagy le vannak gátolva. A személy úgy folytatja az életét, mintha mi sem történt volna, vagy munkába, különféle elfoglaltságokba temetkezik. Ilyen esetekben gyakorivá válnak a pszichoszomatikus megbetegedések (pl. fejfájás, emésztési problémák stb.)

Az is előfordulhat, hogy a gyászfolyamat sokkal mélyebb, vagy ellenkezőleg, sokkal felszínesebb, mint az az adott veszteséghez adekvát. Túlzott mértékű, szokatlanul erőteljes gyászról beszélünk akkor, ha például egy középidős vetélés meggyászolása akár 1-2 évig is eltart, míg a gyászfolyamat bagatellizálására példa, ha valaki az ilyen típusú veszteségek elsiratása néhány nap vagy 1-2 hét alatt megtörténik.