Az élet kezdete: Miért érdemes a korai élettapasztalatok felé fordulni?

A magzat testi és lelki egészségét a fogantatásától kezdve formálják a közvetlen környezetéből érkező hatások. Természetesen legnagyobb hatással az anya testi és lelki környezete van rá, de a külvilág hatásai is megérkeznek, áttételesen, az anya környezetén keresztül. Tehát hat rá az anya hangulata, érzelmi áramlásai, gondolatai, kapcsolatai, szorongásai, kipihentsége vagy fáradtsága, de hasonlóképpen hat rá és formálja mindaz, amit az anya megeszik és megiszik, a levegő, amelyet beszív – és még sokáig sorolhatnánk. Az anya és a magzat nem csak testileg képeznek egységet, hanem lelkileg is. Egy lélektani térben vannak. Ebbe a lélektani térbe beletartozik az apa és a testvérek is Közvetlen kapcsolat is kialakul apa és a magzat között, hiszen a baba hallja a hangját, érzi az érintését. De áttételesen is, érzékeli az anyával való kapcsolatát, például, hogy biztonságot nyújt számra. Mindez érvényes a testvérekre is.

Ebből következik, hogy hordozzuk magunkban mindazt, amit fogantatásunk óta tapasztaltunk. Mindezek a hatások megmutatkoznak abban, hogy milyen a testi egészségünk, a betegségre való hajlamaink, a kedélyállapotunk, a lelki erőtartalékaink, a világba vetett bizalmunk, és a nehézségekkel való megbirkózási képességünk stb. Hogy ez érthetőbbé, konkrétabbá váljon, íme néhány példa arra, hogy a magzatkori történések és a születésünk nyomait hogyan fedezhetjük fel a mindennapi életünkben.

Születésünk lenyomatai: változás, feladatok, kötődés

Ezek a korai életesemények olyan nyomokat hagynak bennünk, amelyek végigkísérhetik az egész életünket. S ezeket számos életterületünkön megtaláljuk. A változáshoz való viszony az egyik ilyen terület. Az, ahogyan megszületünk, nagyban befolyásolja azt, ahogyan a változási folyamatainkon keresztül megyünk. Legyen szó költözésről, óvodába vagy iskolába indulásról, munkahelyváltásról, a születés érzelmi lenyomata életre kel, és átszínezi azt, ahogyan az aktuális változást megéljük.

Kultúrantropológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a természeti népek beavatási rítusai a születés szakaszait követik. Tehát az a jelölt, aki megérett arra, hogy életének új szakaszába lépjen, egy születés jellegű folyamaton megy keresztül. A beavatás végére elengedi az előző életszakaszát, és megérkezik az újba.

A megszületés életünk első olyan helyzete, amikor munkát, erőfeszítést kell befektetnünk ahhoz, hogy egy helyzet megváltozzon, azaz a benti világból a kinti világba érkezzünk. Ez kialakít egy mintát arra vonatkozóan, hogy a későbbiekben hogy érezzük magunkat és hogyan viselkedünk feladathelyzetekben. Miképp oldjuk meg a feladatainkat? Együttműködünk másokkal vagy inkább egyedül szeretjük megoldani? Végigkísér-e az erő, amíg be nem fejezzük vagy a munkavégzés egy pontján elfáradunk, elveszítjük a kedvünket? Tudunk segítséget kérni, ha elakadunk vagy úgy érezzük, magunknak kell mindent megoldani? Kételkedünk, szorongunk közben vagy végig biztosak vagyunk a sikerben? A születésünk élményeit, érzelmi töltetét ezekben a helyzetekben is megtalálhatjuk.

A kapcsolódási mintában, a kötődésben is megtaláljuk a korai tapasztalatok hatásait. A magzat folyamatos kapcsolatban áll az édesanyjával és a tágabb családi közeggel. A megszületés utáni két óra pedig egy kitüntetett időszak: a természet arra „találta ki”, hogy az anya és az újszülött között egy különlegesen erős kötelék fűződjön. Ez persze a továbbiakban mélyül, gazdagodik, alakul tovább. Az a mód ahogyan kötődünk nem csak a szüleinkkel való kapcsolatról szól, ez befolyásolja azt is, milyen a testi és a lelki egészségünk, képesek vagyunk-e bízni másokban és együttműködni velük, elköteleződni, megtalálni a helyünket a családban és a nagyobb közösségekben.

Mit érdemes feldolgozni?

Általánosságban elmondhatjuk, hogy minden érzelemmel telített élményt, függetlenül annak pozitív vagy negatív tartalmától, fel kell dolgoznunk. Az egyik ilyen meghatározó, érzelmileg igen sűrű élményünk maga a megszületés. A születés életünk talán legnagyobb átmenete. Vizes közegből levegőre érkezünk, elkezdünk tüdővel lélegezni, a táplálék már nem magától jön, meg kell dolgozni érte, hat a gravitáció, változik a hőmérséklet, a tér kitágul – vagyis az újszülött az addig ismerthez képest gyökeresen más világgal találkozik.

Maga a megszületés folyamata nagyfokú stresszhelyzet a kisbaba számára. Egy pillanatra képzeljük bele magunkat a születendő magzat helyébe! A rendelkezésére álló tér egyre szűkül, aztán az addig biztonságos otthon megváltozik, hirtelen teljes testére ráfeszül, összepréseli, olyannyira, hogy rövidebb oxigénhiányos időszakokat is átél. A szorítás végül enged, a baba pedig kipihenheti magát. Ez a folyamat több órán keresztül ismétlődik, egyre intenzívebbé és nehezebbé válik, a szorítások egyre erősebbek, a pihenési idő pedig egyre rövidebb. Végül megérkezik egy ismeretlen világba, ahol a sok-sok új inger között csak az tud némi biztonságérzetet nyújtani, ami már ismerős a méhen belüli életből, például az anyukája és az apukája hangja, az anya szívdobogásának ritmusa, a test melege.

Ezt a rendkívül intenzív élményt fel is kell dolgozni. Ez a feldolgozás rendszerint spontán módon elkezdődik, a lélek feldolgozó és öngyógyító folyamatai életbe lépnek. Amennyiben az élmény maga nem volt túlságosan megterhelő, és a szülői környezet megsegíti ezt a feldolgozási folyamatot, ez elégséges lehet.

Vannak azonban olyan események, amelyek túlságosan megterhelhetik a magzatot, és ezeknek az élményeknek a feldolgozásához külső szaksegítségre van szükség.

Ilyen hatások, események a következők:

  • A nehezített fogantatás, asszisztált reprodukció, különösen abban az esetben, ha már több veszteség is megelőzte a baba érkezését.
  • Az anya nagyfokú leterheltsége, sok stressz hatás, állandósult szorongás a várandósság alatt.
  • Az anyát ért traumák a várandósság alatt (pl. egy szeretett személy hirtelen elvesztése, természeti katasztrófa stb.)
  • Az ikertestvér elvesztése magzat- vagy csecsemőkorban.
  • A születési trauma (pl. oxigénhiányos állapot, vákuum szülés, sürgősségi császármetszés stb.)
  • Az anya és a csecsemő elválasztása egymástól hosszabb időre a szülést/születést követően.
  • Műtétek, orvosi beavatkozások újszülött korban.
  • A koraszülés.

Ezekben az esetekben érdemes szakember (születés körüli időszak gyógyításában jártas pszichoterapeuta, pszichológus) segítségét kérni. Minél korábban indul meg a feldolgozás folyamata, annál gyorsabban és hatékonyabban lehet kezelni a nehézségeket. Ha már csecsemőkorban elkezdődik, ezzel megelőzhető, hogy a probléma súlyosbodjon. A lelkünk azonban rugalmas és mindig kész a fejlődésre, így felnőttkorban is lehetőség van a korai sebeink gyógyítására, a lelki egészség helyreállítására. Ehhez pszichoterápiás feldolgozó munkára van szükség.