Feldolgozás

Mit jelent a szülésélmény feldolgozása?
Az érzelmileg telített élményeinket, függetlenül azok pozitív vagy negatív tartalmától, fontos, hogy feldolgozzuk. Különösen érvényes ez a szülésélményre. Hiszen a szülés egy rendkívül gazdag, összetett, sokféle érzést magába sűrítő esemény, tapasztalat. Nemcsak a nehéz vagy traumatikus szülés kér figyelmet, hanem a probléma mentes, megelégedést hozó, esetleg katartikus élménnyel is érdemes foglalkozni, az élmény intenzitása és beavatás jellege miatt.

De pontosan mi is az érzelmi feldolgozás? Egy olyan folyamat, amelynek során visszaidézzük magát az adott eseményt, a velejáró élményt, előjönnek az átélt érzések, gondolatok, esetleg a kételyek, a dilemmák és a megválaszolatlan kérdések is. Az illető újból és újból rájuk gondol, foglalkozik velük, több embernek elmeséli, majd ennek az ismételt figyelemnek, belső átélésnek köszönhetően születhetnek benne válaszok és megoldások, az intenzív élmények, érzések pedig elcsendesednek, a helyükre kerülnek.

A feldolgozás során folyamatosan zajlik az élmény rekonstruálása is. Mitől kezdett el lelassulni a vajúdás folyamata? Mit éreztem, amikor az orvos közölte velem, hogy császármetszésre lesz szükség? Mi volt az a szó, tekintet, hangsúly, ami annyira megijesztett? Hogyan látta ezt a párom, őt miként érintette? Volt egy félmondat, ami nagyon megnyugtatott, ki mondta azt? A válaszok nyomán, mint a mozaikdarabokból összeálló kép, lassan kibontakozik az egész szüléstörténet.

Tanulságos és előrevivő megtudni, hogy mások – például az apa vagy a szülésznő – miként voltak jelen, ők mit éltek át. Idővel változhatnak az egésszel kapcsolatos érzéseink, meglátásaink. Módosulhat az is, ahogyan az anya és az apa az egyes eseményeket értékeli, avagy az, hogy milyen jelentést tulajdonít nekik. Például a császármetszést az anya eleinte kudarcként élheti meg és úgy gondolhat rá , hogy „nem tudta megszülni a babáját”. A feldolgozási folyamat előrehaladásával azonban tisztábban érzékelheti mi miért alakult úgy, ahogy, így beláthatja azt is, hogy számos tényező vezetett el a császármetszéshez, és nem ő egymaga felelős érte.

Ha elképzelünk egy kisgyereket, akit valamilyen erős kellemes vagy kellemetlen élmény ér, láthatjuk, hogyan bánik a helyzettel: újra és újra elmeséli, lerajzolja, kérdez, eljátssza a történést, méghozzá nem is akárhogyan, hanem a saját ritmusában. Vagyis az élmény hullámokban utat kér benne, kifejeződik, ily módon átdolgozódik a lelkében. Felnőttkorunkban is valahogy így működünk: a történéseink hatnak ránk, hatásaik pedig kifejeződést nyernek bennünk. Azaz rágondolunk, ábrándozunk, vagy épp aggódunk és morgolódunk miattuk, beszélünk róluk, akár az álmainkban is visszaköszönhetnek. Ha szabadon engedjük áramolni ezt a folyamatot, akkor idővel nyugvópontot talál, és elcsendesedik – úgy is mondhatjuk, hogy megemésztettük, feldolgoztuk az élményt.

Miért fontos a szülésélmény feldolgozása?

A szülés közvetlenül kapcsolódhat az anyában a saját anyai kompetencia érzésével, a női erejével és a női kiteljesedésével, és e kapcsolatokon keresztül hatással lehet az önértékelésére. Kihat a mindennapi életére és a hangulatára, a babával való kapcsolatára, esetleg a párjához való viszonyára és a szexualitására is. Kulcskérdés ez abban is, hogyan áll hozzá a következő gyermek vállalásához. A pozitív szülésélmény támogatja mindezeket, ám ha az anya megsebződött a szülés közben, akkor akadállyá válhat. Például a következő gyermekvállalásra nyomja rá a bélyegét oly módon, hogy az anya egyszerűen nem vágyik még egy babára, vagy éppenséggel a szüléstől való félelem tartja őt vissza. Nehezítheti a közelséget az anya-gyerek kapcsolatban, az összehangolódást, esetleg az anya érzések megérkezését. Esetleg mélyről feltörő indulatokat ismer fel magában, amelyek a kisbaba felé irányulnak. A szülés utáni pszichiátriai problémák (pl. szülés utáni depresszió, poszttraumás stressz szindróma) kialakulásában is szerepet játszhat a fel nem dolgozott traumatikus szülésélmény. Fontos kiemelni: nem szükségszerű, hogy ez az „akadályoztatás” létrejöjjön. De a tapasztalat azt mutatja, hogy gyakrabban fordul elő akkor, ha nehéz szülésélmény áll a háttérben.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a szülésélmény minden lehetséges érzelmi nehézségével és veszteségével együtt feldolgozható, az ezzel fellépő nehézségek, akadályok elháríthatók. Így a kompetenciaélmény újraépül, megerősödik, az anya hangulata javul és jelentősen csökken a belső feszültsége. Mivel nem köti le a saját szorongása, képes lesz tisztább figyelemmel a babája felé fordulni, a kapcsolatuk ezáltal elmélyül, könnyebbé, oldottabbá válik. A feldolgozás ezért is kulcsfontosságú: mert hatására tapasztaltabban, előrelátóbban és felkészültebben lehet jelen a következő szülésénél.

Mikor mondhatjuk azt, hogy a szülésélményt feldolgoztunk?

Egyes jelek árulkodhatnak arról, hogy a feldolgozási folyamat a megfelelő mederben halad vagy akár már le is zárult. Erre utal az, ha a szüléséről már nagyobb érzelmi hullámzások nélkül képes beszélni, a traumatikus élményt pedig már képes úgy felidézni, hogy nem zaklatja fel különösen. Úgy is fogalmazhatunk: emlékké, a múlt részévé vált. Már nem telepedik rá a hangulatára, nem befolyásolja a mindennapi eseményeket, például nem jönnek elő újból és újból kínzó kérdések, dilemmák, és nem ez az elsődleges szempont az újabb gyermekvállalás kérdésében. Ha tünetek (például túlzott szorongás, kényszeres gondolatok) jelentek meg a szülés után, azok visszarendeződnek.

A feldolgozás folyamata hozadékokkal is szolgál: például az anya elfogadóbbá válik olyan helyzetekre, amikor az események nem feltétlenül szándékai szerint alakulnak. Vagy kezdeményezőbb lesz, vállalja, kimondja igényeit, vágyait, már nem fél önmaga felvállalásától. Miután leszűrte a tapasztalatokat és tanult a történésekből, ráláthat arra is, miként épültek be ezek a személyiségébe és mindennapi életébe. Érdemes megjegyezni azonban, hogy nem feltétlenül jelent feldolgozást az, hogy az anya már nem gondol a szülésélményére. Az viszont igen, ha képes felidézni, de már nem kavarja fel.

Feldolgozás: egyedül vagy szakember segítségével?

Sokakban felvetődik a kérdés, hogy képesek-e egyedül megbirkózni a feldolgozás folyamatával, esetleg szeretnének tisztán látni abban, milyen esetekben van szükség szakember segítségére.

Általánosságban elmondható, hogy amennyiben az anya jó élményként tekint a szülésére, jó érzésekkel gondol vissza rá, akkor ez spontán módon megtörténik (visszagondol rá, elmeséli, visszaemlékezve egyes részleteit újra átéli, megválaszolja a dilemmákat stb.), feldolgozódik a szülés élménye.
Érdemes szakember segítségét igénybe venni a következő esetekben:

• anya úgy érzi, hogy sebződött a szülés alatt
• szüléshez kötődő nehéz érzéseket, frusztrációt hordoz magában, amelyek nem
• csendesednek az idő előrehaladtával (fájdalom, erős indulatok, kudarc élmény, kínzó dilemmák, újból és újból visszatérő kérdések stb.)
• a szülés traumatikus emlékei újból és újból visszatérnek, akár rémálmok is megjelennek ezzel kapcsolatban
• erős szorongás van jelen az életében, folyamatosan aggódik, fél, tart valami probléma, tragédia bekövetkezésétől
• kisbabájával szemben sokszor megjelennek indulatok, harag, csalódottság
• párkapcsolatában nehézségeket, problémákat okozott a szülés
• kényszeres gondolatok (pl. nagyon gyakran kel kezet mosni) és/vagy kényszeres cselekedetek jelennek meg (pl. nagyon sokszor mossa meg a kezét, vagy folyamatosan rendet tesz, takarít), és ezek hónapokon keresztül fennállnak
• alvászavar jelenik meg, nem képes aludni, akkor sem, ha lehetősége lenne rá
• étvágytalanság, erőtlenség, sírással kísért érzelemkitörések, esetleg öngyilkossági késztetések jelentkeznek

A pszichoterápiáknak kétféle formája érhető el, lehetőség van egyéni, illetve csoportterápiás segítségre.

Egyéni pszichoterápia vagy konzultáció

Ebben a keretben a segítő szakember vezetésével és kísérésével beszélhet az élményeiről, megfogalmazhatja nehézségeit, és megoldásokat kereshet rájuk. Ezt a formát akkor ajánlott választani, ha az anya zártabb, intimebb helyzetekben érzi magát biztonságban, ilyen körülmények között könnyebben nyílik meg. Rövidebb terápia esetében közösen megállapodnak, milyen témával foglalkoznak, milyen módszerrel dolgoznak és hány alkalommal találkoznak. Ha az anya bizonytalan abban, hogy szüksége van-e külső segítségre, érdemes egy konzultációt kérni, amelyen a szakemberrel felmérhetik, milyen utak, lehetőségek kínálkoznak számára.

Csoportterápia

Léteznek általános csoportok, amelyben minden résztvevő a maga témájával foglalkozik, valamint tematikus (pl. szülésélmény-feldolgozó) csoportterápiák, amelyben egy előre meghatározott kérdéskör áll a fókuszban. Minden csoport legfontosabb hatóereje az együttérzés. A résztvevők odafigyeléssel és elfogadással fordulnak egymás felé. Egy ilyen megtartó közegben könnyebb szembenézni a fájdalmas élményekkel, melyeket egymás között megosztva a résztvevőkben elindulhat a gyógyulás, a feldolgozás folyamata. A szülésélmény-feldolgozó csoportok további nagy értéke az lehet, hogy megtapasztalhatják a résztvevők: nincsenek egyedül az élményeikkel, más anyák is küzdenek hasonló gondolatokkal, érzésekkel, nehézségekkel. Mások történetében tükröződhet a sajátjuk, vagy éppen a különbségek válnak hangsúlyossá. Ez segíthet abban, hogy fontos összefüggéseket lássanak meg, és immár képesek legyenek önmagukra, saját megéléseikre is másként gondolni.
Az egyéni és a csoportterápiára egyaránt érvényes, hogy védett, biztonságos közegben lehet kapcsolatba kerülni a nehéz élményekkel. Mindenki a saját ritmusában engedhet szabad utat az érzéseinek. A feldolgozó folyamat során ezek idővel elcsendesednek, helyüket az elfogadás, a megnyugvás, a jövőbe tekintés veszi át. Visszanézve pedig kirajzolódik az a belső fejlődési út is, ami a nehézségektől indult, majd azok feldolgozásán át a kibontakozáshoz és a személyiség növekedéséhez vezetett.

Apák szülésélmény-feldolgozása

Az utóbbi egy-két évtizedben megfigyelhető az apák közvetlenebb bevonódása a gyermekvárás folyamatába. A várandósság alatt ők is részt vesznek a vizsgálatokon, keresik a kapcsolódást a magzattal, és mára természetessé vált, hogy jelen vannak a szülésnél. Ily módon ők is részesei a szüléstörténetnek, akkor is, ha a szülőszobában vannak, és akkor is, ha a folyosón izgulják végig. Érzelmi bevonódottságuk nyomán mélyen érinti őket minden esemény.

Kivételeket mindig találunk, de általánosságban kijelenthetjük, hogy a férfiak élményfeldolgozása sok szempontból különbözik a nőkétől. A kisfiúk a családból és a tágabb környezetből számtalanszor megkapják azt az üzenetet, hogy érzelmi világukat, azon belül is főként a fájdalmaikat, nehézségeiket rejtsék el, míg a kislányokat inkább az érzelmek megfogalmazására és kifejezésére bátorítják. A szülésélmény feldolgozásánál is tetten érhető ez a különbség: míg a nők szabadon beszélnek az élményeikről akár távolabbi ismerősöknek is, a férfiak az örömteli eseményeket megosztják másokkal, ám a nehézséget jelentő, fájdalmas élményeket többnyire magukba zárják és belül emésztik, esetleg csak a hozzájuk legközelebb állók felé nyílnak meg. Ez a különbség konfliktusokat okozhat a párkapcsolatban, különösen abban az esetben, ha a kölcsönös élménymegosztásra, a történtek részletes átbeszélésére nem kerül sor. Ilyen esetekben érdemes megvárni a meghitt, bensőséges pillanatokat, amikor kellő nyitottság mutatkozik az érzékeny téma felvetésére.

A férfiak számára fogódzót és támpontot nyújthat más apák szülésélmény történetének megismerése. A blogokon, fórumokon olvasható őszinte vallomások segíthetnek megfogalmazni a saját érzéseiket, mások megoldási módjait beépíthetik a mindennapi életükbe, és nem utolsósorban kialakulhat bennük a közösségi érzés, hogy nincsenek egyedül a tapasztalataikkal, mások is hasonló utat jártak be.

Születésélmény feldolgozása csecsemőkorban

A babák a születésük során nagy változáson mennek keresztül: a védett benti világból a teljesen másként működő kinti világba érkeznek. A hüvelyi úton, valamint a vajúdás után császármetszéssel született babáknak az a tapasztalata, hogy ez az átmenet folyamat jellegű: fokozatosan épül le az anyával való egység. A születés folyamata kezdetben enyhébb, majd egyre erőteljesebbé válik, és a kinti világba való megérkezéssel végződik. A programozott császármetszéssel született babáknál ez az átmenet gyors és intenzív, a körülmények egyik pillanatról a másikra minden szempontból megváltoznak. Programozott császármetszésről akkor beszélünk, ha a műtétet még a vajúdás megindulása előtt, a tervezett időpontban végzik el.

A csecsemők életük első szakaszában intenzíven lereagálják ezt az óriási változást, és hangot adnak az érzéseiknek. A maguk nyelvén elmesélik, milyen volt megszületni, mit éltek át, milyen érzés végleg búcsút venni az anyaméh védett, meleg, ölelő közegétől. Az új életformával való megbarátkozás, a nyiladozó érdeklődés a kinti világ irányába, valamint a magzati léttől való elbúcsúzás és a megszületés élményének feldolgozása párhuzamosan zajlik. A fájó, szomorú vagy dühös, haragos érzések kifejezésének fő módja a sírás. De a mozgásával, izomzatának tónusával (feszült vagy laza) is sok mindent képes kifejezni Az újszülött sokszor ilyen módon, a sírás segítségével emészti meg mindazt, amit átélt, így tudja levezetni a benne felhalmozódott érzelmi feszültségeket. Ha a szülők meggyőződtek arról, hogy a babájuk nem éhes, nem szomjas, nincsenek fájdalmai, tiszta a pelenkája és látszólag ok nélkül sír, akkor elegendő, ha ölelésben tartva „meghallgatják” a panaszát, együtt érző módon vannak vele, esetleg ki is fejezik ezt a számára, például egy ilyen mondattal: „Úgy érzem, most nagyon szomorú vagy.” A szülőknek ez korántsem könnyű helyzet, nehéz megállni, hogy ne aktívan járuljanak hozzá a baba elcsendesítéséhez, hanem látszólag passzívan legyenek jelen. Ilyenkor gondoljanak arra, hogy a felnőttnek mire van szüksége

olyan esetekben, amikor a fájdalmát szeretné elmesélni, elsírni valakinek? Odafigyelésre, együttérzésre, elfogadásra és meleg ölelésre. A babának is épp erre van igénye ebben a helyzetben.

Hogyan segíthetjük még a babák feldolgozási folyamatát?

A szülők már egészen korai életkorban segíthetnek a babának feldolgozni a megszületés élményeit. Az újszülöttek számára kiemelten fontos a testközelség és az érintés. Bátorítunk minden szülőt arra, hogy hordozza a kisbabát, tartsa ölben és ringassa, és ha nyitottak rá, töltsenek el naponta egy kis időt bőrkontaktusban, azaz a szülő fektesse a meztelen kisbabát saját fedetlen mellkasára és közösen takarózzanak be. A csecsemőmasszázs elsajátítása és gyakorlása különösen ajánlott, mert rengeteg pozitív hozadéka mellett a testhatárok pontosabb érzékelésére is tanítja őt. Tévhit, hogy a sok ölelgetés és érintés elkényezteti a kisbabát! Ennek az ellenkezője igaz: megalapozza testi és lelki egészségét, erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot. És rendkívüli gyógyító erővel bír.

A gyerek születésélményének feldolgozását nagyban megsegíti, ha az anya és az apa már megbékélt a saját szülésélményével. A kisgyermek lelki értelemben vett „elég jól tartásához” egy elég jól levő anyukára és apukára van szükség. A fájdalmas élmények akadályozhatják, nehezíthetik a kapcsolatot, a feldolgozási folyamat során azonban csökken az anyában a feszültség és a szorongás, így a gyerek is mentesülhet a sok megfoghatatlan, mégis ott lappangó fájdalom alól.
Vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a feldolgozási folyamatot szakember segítségével érdemes megtámogatni. Ilyen jelek a következők:

• Ha a baba nagyon sokat sír, többet, mint naponta 3 órát
• ha szoptatási, táplálási problémák adódnak, annak ellenére, hogy a szoptatás/táplálás technikája megfelelő (pl. elutasítja a baba az anyamellet vagy a tápszert)
• ha a baba nagyon rosszul alszik, esetleg sokszor riad fel sírva álmából
• ha az szülő-baba összehangolódásban nehézségek adódnak, a szülő sokszor nem érti a jelzéseit
• ha a baba elutasítja az érintést, ölelést
• ha nagyon nehezen megnyugtatható, sokat nyűgösködik
• ha gyakran feszült, kemény a baba teste

Mindezeket megértve, megszívlelve láthatjuk, hogy az élet folyamának legnagyobb eseménye a szülés-születés, minden ember számára alapélmény, amellyel foglalkozni nem csak érdemes, de szükséges is. Akár ha szép, felemelő, euforikus volt, mert megosztásával nem csak magunknak, de a minket meghallgatóknak is segíthetünk. Ha fájdalmas és nehéz volt, különösen fontos feldolgozni, azért, hogy képesek legyünk továbblépni, feloldódni, szeretni. Mély és empatikus kapcsolatba kerülni másokkal: gyermekünkkel, párunkkal, és legfőképpen önmagunkkal.