A termékenységi, fogantatási nehézségek manapság elég sok pár életét érintik. A nemzetközi és a hazai felmérések szerint is a párok 10-15%-a találkozik ezzel a problémával. Ez jóval magasabb arány, mint amit évtizedekkel korábban megállapítottak. Tekintsük át, milyen okok állhatnak e mögött, nőknél és férfiaknál egyaránt!
Termékenységi problémák lehetséges okai:
A gyermekvállalás ideje jelentősen kitolódott
Míg nagyanyáink a húszas éveik közepéig már anyává váltak, addig ma a párok inkább a harminc éves kor felett kezdenek el gyermekvállaláson gondolkodni. Tudjuk jól, hogy a megfoganást és a baba kihordását lehetővé tevő hormonális rendszer 30-35 év felett már nem működik olyan kielégítően, mint a korábbi években.
Túlzott stressz
A túlfeszített életritmus, az állandósult szorongás és stressz jelentősen csökkenti a várandósság esélyeit. Ma már jól ismert ennek a folyamatnak a biológiai oldala is: folyamatos stressz hatására a fogantatást szabályozó hormonális rendszer gátlás alá kerül, ily módon akadályozza a baba beágyazódását és a várandósság megtartását. Fontos hangsúlyozni, hogy nem a normál, egészséges stressz az, ami ártalmas, hanem az állandósult, folyamatosan magasan álló stressz szint.
Egészségtelen életmód
Ma már jól ismert, hogy a dohányzás (nőknél és férfiaknál egyaránt!), drogfogyasztás, a túlzott alkohol és kávéfogyasztás nem kedvez a baba megérkezésének. Kevésbé ismert, de az egészségtelen táplálkozási szokásokból adódó testsúlyproblémák is komoly gondokat okozhatnak. Mind az alultápláltság, mind a túlsúly veszélyeztető tényező. A túlsúly nem csak nőknél kedvezőtlen, férfiaknál spermiumcsökkenéshez vezethet. Jó hír, hogy a testsúly rendezésével elhárul az akadályozó tényező és nő a várandósság esélye.
Depresszió és szorongás
Kutatások sora bizonyítja, hogy a depressziós és szorongásos tünetekkel élők körében gyakoribbak a meddőségi problémák. Ez azonban a megfelelő pszichoterápiás kezeléssel orvosolható. A depressziós tünetek enyhülése és a szorongás lecsendesedése (pl. relaxáció gyakorlása révén) növeli a fogantatás esélyét.
A fogantatási probléma mint életkrízis
A párokra nehéz terhet tesz ez a probléma, sokan életük legmegrázóbb eseményének tekintik. Különösen érvényes ez abban az esetben, ha ez évekig elhúzódik.
Érintheti a női identitás és önkiteljesedés témáját, férfiaknál a maszkulinitásukba vetett bizalmat rendítheti meg. Okozhat csökkent önértékelést, a barátoktól, ismerősöktől való elidegenedést, elszigetelődést. Párkapcsolati és szexuális kapcsolatot érintő problémák merülhetnek fel. A párokban sokszor frusztrációt szül a spontaneitás és az intimitás elvesztése, a kölcsönös vádaskodás, reményvesztettség, harag, a kommunikációs zsákutcák pedig eltávolíthatják egymástól a férfit és a nőt. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy amennyiben a problémát megfelelő módon kezelik az nem eltávolítja, hanem ellenkezőleg, közelebb hozza, szövetségessé teszi a párokat.
Az imént felsorolt tényezők önmagukban is elég megterhelőek. A krízis okozta negatív spirál azonban tovább csökkentheti a sikeres babavállalás esélyét. De ennek nem kell feltétlenül így történni! A negatív spirált meg lehet állítani azzal, ha a nehézségek feldolgozására is figyelnek a párok. A következőkben a feldolgozási lehetőségekről lesz szó.
Feldolgozási utak, lehetőségek
A szakemberek egyöntetűen azt javasolják, hogy a párok foglalkozzanak önmagukkal, a kapcsolatukkal, beszélgessenek azokról az eseményekről és megélésekről, amelyeken keresztül mennek. Mindezt nem csak azért, hogy ne kerüljenek bele a fent leírt negatív spirálba. Önmagunk és párkapcsolatunk lelki gondozása, a ráfordított figyelem a gyermekvállalás sikerességéhez is hozzájárul. Különösen ajánlott ez azoknak a pároknak, akik asszisztált reprodukciós (mesterséges megtermékenyítés) kezeléseken vesznek részt.
Íme néhány módszer, amelyek igen hatékonyak ezekben az esetekben!
Relaxáció
A legalaposabban kidolgozott és tudományosan ellenőrzött relaxációs módszer az autogén tréning. Rendszeres gyakorlásával csökken az általános stressz és a szorongás szintje, valamint aktivizálódnak a test öngyógyító folyamatai. A módszer elsajátítása képzett szakember segítségével történik 15-20 alkalom alatt. Az autogén tréning megtanulását és rendszeres gyakorlását mindenkinek jó szívvel ajánljuk! Ez sokszor már önmagában is előrelépéseket hozhat.
Pszichológiai konzultáció, mentálhigiénés tanácsadás
A pszichológiai konzultációnak széles a tárháza és kiváló támaszt jelenthet nehéz élethelyzetekben. Segít feldolgozni és elengedni a nehéz érzéseket, valamint tisztábban látni döntéshelyzetek előtt. Feszültség és szorongás oldásában rendkívül hatékony. Az egyéni konzultáción belül új, előrevivőbb kommunikációs formákat tanulhat, amelyek segítenek a párkapcsolati nehézségek hatékonyabb megoldásában.
Pár- és családterápia
A pár- és családterápia segíthet a közös megoldások megtalálásában, új, hatékonyabb konfliktuskezelő stratégiák kialakításában, valamint az egymás közötti kommunikáció fejlesztésében. Gyakran egy kis segítség is elég ahhoz, hogy a pár tovább lépjen és a kapcsolat ne a megterhelődés, hanem az erősödés irányába induljon el.
Önismeret egyéb formái
Ide olyan csoportterápiák és módszerek sorolhatók, amelyek segítenek a saját testünkhöz, gondolatainkhoz és érzésvilágunkhoz való kapcsolódásban. Továbbá megtanítanak olyan lélektani eszközöket, amelyekkel hatékonyabban birkózhatunk meg a napi kihívásokkal, nehézségekkel. Ilyen például a fókuszolás módszer, a tánc- és mozgásterápia, művészetterápia, meseterápia stb. Ezeket a módszereket alapos kiképzés során sajátítják el az alapképzés után a szakemberek (pszichológusok, orvosok, mentálhigiénés szakemberek).