Táplálás

TÁPLÁLÁS

A táplálás lélektani háttere

A táplálás az anya és a baba lélektani terében zajlik, ez kettőjük közös története. A várandósság alatt az anya a testéből táplálja magzatát, ez a szoros összekötöttség születés után átalakul. Ebben a kapcsolatban már megjelenik a csecsemő oldala is, hisz aktívan részt vesz, édesanyja mellén vagy a cumisüveget kedve szerint szopva tapasztalatokat szerezhet a kinti világról. Így elmondhatjuk, hogy a szoptatás-táplálás az anya-csecsemő kapcsolat terében zajlik, ami azt jelenti, hogy hasonló fogalmakkal írható le, ugyanazon minőségek jellemzik, ilyenek, mint biztonság, elfogadás, befogadás, elengedettség, egymásra találás. Az összehangolódás, egymás megismerése egy lassú folyamat, amelyben fokozatosan tanulják meg egymás jelzéseit értelmezni. Ha a táplálásban zavar támad, akkor az elutasítás, az összehangoltság hiányának érzése jelenik meg, és csalódottság, félelmek, aggodalmak léphetnek fel. Kissé leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatunk, hogy a táplálás rímel az anya és a baba közötti kapcsolatra. Ugyanakkor az anya-csecsemő kapcsolatnak nagyon sok oldala van, korántsem korlátozódik a táplálásra egyedül. Egy apró elem megváltozásával együtt jár a kapcsolat más oldalainak változása is. Az idő előrehal adtával az etető és a baba szorosabb összekapcsoltsága fokozatosan lazul, azonban a lélektanilag önállónak tekinthető evés csak a gyermek 5-6 éves korára alakul ki.

Táplálás a korai gyermekágy idején

A mai tudásunk szerint a kisbabáknak az anyatejes táplálás a legmegfelelőbb táplálási mód. A WHO ajánlása szerint a gyermek fejlődését nagyban megsegíti, ha legalább két éves koráig kap anyatejet. Ez a tudás valakire ösztönzően hat, míg mások nyomásként és elvárásként élhetik ezt meg.

A kisbaba megszületése után kérdések sora merül fel a szoptatással kapcsolatban: Tudom-e megfelelően táplálni a babámat? Honnan tudom, hogy éhes vagy esetleg más ok miatt sír? Honnan tudom, hogy eleget evett? Vannak édesanyák, akik természetesnek és megnyugtatónak élik meg, hogy szoptatni tudják babájukat, másoknak ez nehézséget okoz. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni: a megfelelő szoptatás/táplálás egy tanulási folyamat eredménye, nem ösztönös tudás. Az összetanulás folyamata időt vesz igénybe, ritkán megy az elejétől minden zökkenőmentesen. Teljesen természetes a kezdeti bizonytalanság, hiszen egymás jelzéseinek tanulásához idő és türelem szükséges. A korai gyermekágyas időszakban tanácsos az édesanyának minél több időt újszülöttje közelében töltenie, hogy egymásra hangolódhassanak, és egymás jelzéseit egyre könnyebben értelmezhessék. Ilyenkor sokat segíthet a bőr-bőr kontaktus, a gyakori ölelgetés és a ringatás. Az összehangolódás megélése pedig megerősítően hat vissza a kapcsolatra.

Honnan tudhatom, hogy éhes-e? A korai éhségjelekről

Nagy segítséget jelenthet a baba korai éhségjeleinek ismerete, nem szükséges megvárni, amíg sírásával jelez. Újszülött korban a korai éhségjelek közé tartozik a cuppogás, tátogás, nyelv nyújtogatása, ajkak nyalogatása, a fej forgatása, a kéz szájhoz vitele, az ujjak és az öklöcske szopogatása. A harmadik hónap körül a csecsemő a kezét már nem feltétlenül az éhség miatt viszi a szájához: ezt a koordináltabb mozgásai teszik lehetővé és a világ és saját testének elkülönítéséhez fontos tapasztalat.

Honnak tudjuk, hogy eleget evett-e a baba? A méréseken túl van-e más támpont is?

Igen, van. A pisis és a kakis pelenkák megszámolása biztos információval szolgál arról, hogy megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutott-e a kisbaba. Kakis pelenkának az számít, amelyben egy 200 forintos érménél nagyobb átmérőjű széklet van.

Hat napos kortól hat héten keresztül a következő támpontok alkalmazhatók: 6-8 kellően nedves textilpelenka vagy 5-6 eldobható pelenka jelzi a mela gfelelő tápláltságot, amelyekből 2-3 székletet is tartalmaz. (További támpontokat A szoptatás női művészete című  La Leche Liga kiadványban találhat.)

Ha a meggyőző jelek ellenére a bizonytalanság továbbra is fennáll…

Időnként előfordulhat az is, hogy a meggyőző jelek ellenére továbbra is aggodalom kíséri a táplálást, gyarapodást. Az anyáknak a korai gyermekágyban szükségük van támogatásra, biztonságérzetük növelésére, hogy meg tudjanak erősödni anyai kompetenciájuk megélésében. Érdemes ilyenkor egy tapasztaltabb barátnőt megkérdezni, vagy a szoptatási tanácsadó telefonszámát beszerezni és konzultálni.

Segítenek azok az egyszerű kérdések, amiket ilyenkor fel lehet magunknak tenni:

• Milyen érzésekkel vagyok jelen az etetési helyzetekben?
• Feldúlt-e valami?
• Van-e fizikai kényelmetlenségem?

Kiemelten fontos az anya jólléte, mennyire gondoskodik önmagáról, tud-e rendszeresen elegendő ételt, italt fogyasztani, sikerül-e eleget pihennie? Mire lenne szüksége, hogy elengedett legyen az etetés körüli helyzetben?

Amennyiben ezek az aggodalmak nem csökkennek, érdemes pszichológus, mentálhigiénés szakember vagy szülő-csecsemő konzulens segítségét kérni a szorongások csökkentése érdekében. A sok bizonytalanság, aggodalom esetén ugyanis kialakulhat egyfajta ördögi kör: a szorongás csökkentheti a tej mennyiségét, ami tovább mélyítheti a táplálás körüli problémákat. Mindez megelőzhető, ha az anya és a baba időben megkapja a támaszt és a segítséget.

Táplálás a harmadik hónaptól

A harmadik hónapra általában sikerül összehangolódni a babával. Kialakul a közös ritmus, a baba jelzései egyértelműbbek és könnyebb értelmezni.

Néha azonban fellépnek nehézségek a későbbiek során is. Szopási sztrájknak nevezzük, amikor a baba hirtelen elutasítja az anyamellet. Sajnos nem lehet mindig a konkrét okokat kideríteni, gyakran fogzás, oltás, száj környéki fájdalmas beavatkozások okozzák, de megnyilvánulhat ebben az anya és csecsemője közti kapcsolat nehezítettsége is. Fontos, hogy türelemmel legyen az édesanya magával és a babával szemben is. Ilyenkor érdemes kerülő utakon próbálkozni, alkalmazni a bőr-bőrkontaktust, esetleg alternatív etetési módokkal próbálkozni. Átmenetileg az alvásban etetés megoldás lehet a táplálásra, de érdemes idővel visszaállni az éber etetési helyzetre. Sokat segíthet ilyenkor, ha az anya bele tudja képzelni magát a baba helyzetébe, állapotába, megértéssel tudja fogadni a baba tiltakozását. Az együttérző türelem idővel lecsendesíti a baba ellenállását és újra el tudja fogadni az anyamellet.

Milyen helyzetekben érdemes segítséget kérni?

Amennyiben a várandósság, a szülés élményei, vagy egyéb nehéz emlékek, gondolatok útjában állnak annak, hogy felszabadultan tudjon az anya részt venni az etetési helyzetben, kérje csecsemőkkel is foglalkozó pszichológus vagy szülő-csecsemő konzulens segítségét. Ebben a korai időszakban jó eséllyel és viszonylag gyorsan jó irányba lehet terelni a megakadt folyamatokat.

Ezekben a helyzetekben érdemes szakemberhez fordulni:

• Erős anyai aggodalmak, szorongás esetén (például, hogy nem eszik eleget a baba)
• Az anya nem érti a baba jelzéseit etetés közben
• A baba elutasítja az anyamellet
• Sokat bukik, hány a baba (ha nem találtak organikus okokat)
• Szoptatási sztrájk esetén

Hozzátáplálás: ismerkedés a világgal

A táplálkozáshoz kapcsolódó funkciók a fejlődéssel egyre bővülnek: a nyelés mellett 4-6 hónapos kortól megjelenik a sűrűbb anyagokkal való találkozás, majd a csócsálás, rágcsálás fogak nélkül, amit a metszőfogakkal aprítás, végül a rágófogakkal való harapás, rágás követ. Míg a nyelés automatikus, a rágást tanulnia kell a babának. A folyamat nem csupán a táplálkozásról szól, vele együtt a világ különböző részeinek, anyagainak megismerése, befogadása és beépítése is zajlik. A csócsálás során például a csecsemő megtapasztalja, hogy az anyag változni képes, szilárdból pépes lesz. Párhuzamosan zajlik a világ megismerése az új ízeken keresztül és a felfedezés tapintás útján (pl. különböző anyagokkal ismerkedik – fű, fa, műanyag stb.) Különböző a babák ritmusa abban, hogy az ilyen jellegű újdonságokat azonnal fogadják, vagy hosszabb-rövidebb időre van szükségük az ismerkedéshez.

Hogyan kezdjük el a hozzátáplálást?

A jelszó: fokozatosság és türelem. A babák általában rendkívül konzervatívak, szeretik a megszokott ízeket, az állandóságot, ezért lassan adagoljuk az újdonságokat. Érdemes többször kínálni ugyanazt az ízt több napon keresztül, majd néhány nap szünetet tartva újra. Ugyanígy kedvezőbb, ha először ölben etetjük, és lassan térünk át a szemből etetésre.

Táplálás és törekvések az önállóságra

A második félévben nő a baba késztetése, hogy a világot felfedezze, ismerkedjen a kanállal, az étel anyagaival tapintás, szaglás, ízlelés segítségével. Néha nehézséget jelent az anya számára, hogy engedjen a baba „ismerkedéseinek”, vagyis az, hogy maszatol, belenyúl az ételbe, maga akarja a szájába venni. Ez bizony a foltok és maradékok időszaka! Lélektani értelemben ismerkedés zajlik a világgal, de ezzel párhuzamosan a baba önállósodása is alakul. Megjelenik az akarata, elképzelése, amit véghez is akar vinni. Ilyenkor megoldás lehet a két kanállal etetés, egyik az anya másik a baba kezében van. Érdemes bizonyos mértékig utat engedni a baba önállósági törekvéseinek, hiszen gyakran éppen a nehezebben evő gyerekek igénylik a nagyobb teret a kísérletező kedvüknek, szívesebben esznek, ha maguk is aktívan részt vesznek benne. Emellett az önálló evéskészség is jobban megalapozódik.

Szülőként feltehetünk néhány kérdést magunknak:

• Milyen érzésekkel kezdtünk neki a hozzátáplálásnak?
• Hogyan vagyunk a baba önállósági törekvéseivel?
• Mi segíthet abban, hogy türelmesebbek legyünk olyankor, amikor nem az elképzeléseink szerint alakul az etetés?
• Készen állunk-e már arra, hogy a gyermekünk immár a miénkhez hasonló ételeket kóstoljon?

 Evés és családi szokások

Az evés számunkra, emberek számára a társas együttlét, a megélt közös öröm és ünneplés lehetősége is. Sok nyitottabb baba igényli a családi étkezésen való részvételt, nagyobb készséggel eszik olyankor. Kifejezetten kíváncsi arra, ami a felnőttek tányérjában van, előszeretettel kóstolgatja a többiek ételét is.

Az etetéshez való hozzáállásunkat tekintve sokfélék vagyunk. Egyes szülők már alig várják, hogy megkezdődhessen a kanalas etetés időszaka, de vannak olyanok is, akiket szomorúsággal tölt el, hogy ezzel végképp lezárul a korai, szorosabb időszak. Akadnak olyanok, akiknek a kivitelezés gyakorlati része okoz nehézséget: ettől kezdve minden nap gondoskodni kell a baba evéséről is, el kell készíteni a neki megfelelő ételt. Másoknak inkább könnyebbséget jelent, hogy láthatóvá válik, mennyit eszik a babájuk. Bárhogy is viszonyulunk a hozzátáplálás új időszakához, a legfontosabb, hogy legyünk türelmesek a babával és magunkkal szemben is.

Vezethet-e az igény szerinti szoptatás evészavarhoz?

Eleinte a szoptatás-táplálás egyben megnyugtatás is. A kisbabák számára a szoptatás és a teli pocak jelenti a biztonságot, az ellazultságot, nehéz helyzetekben (fáradtság, szomorúság) pedig a vigasztalást is. Néhány hónappal később, a kisbaba fejlődésének előrehaladtával érdemes a szoptatás mellett más megnyugtatási formákat is kialakítani, például az ölelést, ringatást, dúdolást, éneklést. Így elindulhat az etetés és a megnyugtatás szétválasztása.

Kisgyerekkorban célszerű szinte teljesen különválasztani a megnyugtatást az etetési helyzettől. (Lásd a Sírás, megnyugtatás című részt) Ha túlnyomóan táplálással nyugtatjuk és vigasztaljuk meg a kisgyerekünket, ő azt tanulja meg, hogy az evés az önjutalmazás és a vigasztalódás formája. Ha kialakítjuk azt a szokást, hogy az indulatos vagy bánatos gyermeket néhány falat nasival csendesítjük el vagy így tereljük el a figyelmét, akkor ezzel arra tanítjuk, hogy a rágás az indulatok levezetésének módja és az evés nyújt támogatást a nehéz helyzetekben.

Érdemes rátekinteni a szülők saját szokásaira: Miivel jutalmazzák magukat, hogyan vezetik le a feszültségüket? Egyáltalán, mennyire viselhetők a negatív érzések (szomorúság, düh, csalódottság stb.), vagy mennyire kell gyors kivezető utat találni? Mennyire játszik szerepet az evés-ivás ezen a területen?

Milyen helyzetekben érdemes segítséget kérni?

Időnként az evési helyzetek azok, amelyekben tükröződhetnek a családban zajló mélyebb, nehezebb folyamatok. Az evés körül megjelenő érzések, aggodalmak egyúttal útmutatóul is szolgálhatnak a megoldás felé. Amennyiben a szülők egyedül nehezen találják a megfelelő előrelépési lehetőséget, érdemes pszichológust vagy szülő-csecsemő konzulenst felkeresni.

A következő helyzetekben érdemes segítséget kérni:

• Ha a gyermek tartósan elakad valamelyik fázisban (nem hajlandó mást, csak folyékony vagy pépes táplálékot fogyasztani)
• Ha a gyermek visszautasít minden ételt
• Ha a szülő úgy érzi, szinte „csatatérré” változott az etetési helyzet.