Sírás és megnyugtatás

SÍRÁS ÉS MEGNYUGTATÁS

Sírás mint a baba kommunikációja a világgal

A kisbabák köztudottan sokat sírnak. Kezdetben ez az egyik  legfontosabb útja-módja annak, hogy kapcsolódni, kommunikálni tudjanak a környezetükkel. Szükségük van segítségre az evéshez, alváshoz, megnyugváshoz, és – beláthatjuk, – igen hatékony módja ez a kérésnek. Nincs olyan felnőtt, akit ne mozgósítana azonnal egy csecsemő sürgető sírása.

A baba sírásának okait általában három kategóriába szoktuk sorolni:

• Sírással jelzi testi kényelmetlen állapotát, például: tele a pelenkája, fázik/melege van.
• Fizikai és érzelmi szükségleteire szeretne megoldást kapni: éhes vagy a szülő közelségre vágyik.
• A baba, ugyanúgy, ahogy mi felnőttek is, ezen az úton tud megszabadulni a feszültségtől, így panaszolja el bánatát.

Honnan tudható, hogy miért sír a baba?

Az első hónapokban az újszülött egészlegesen éli meg a testi és érzelmi nehézségeit, nem tud különbséget tenni ezek között. Ez azt jelenti, hogy ha például kezd kiürülni a pocakja, egész testével éli át a kényelmetlenséget. Izmai megfeszülnek, rossz lesz a hangulata, nyűgösködése hamar sürgető sírásba torkollik. Ugyanakkor nem tudja megkülönböztetni, hogy fázik-e vagy egyedül érzi magát, tele a pelenkája vagy feszül a hasa, nem képes még beazonosítani az okát. Így a szülőkre hárul, hogy segítsenek megszűntetni a kényelmetlenséget, vagyis kitalálják és megszűntessék a sírás okát. Például azzal, hogy megetetik vagy elringatják. Teljesen természetes a kezdeti bizonytalankodás, hiszen egymás jelzéseinek tanulásához idő és türelem szükséges. Segíthet a baba éhségjeleinek ismerete, nem szükséges megvárni, amíg sírásával jelez. Újszülött korban a korai éhségjelek közé tartozik a cuppogás, tátogás, nyelv nyújtogatása, ajkak nyalogatása, a fej forgatása, a kéz szájhoz vitele, az ujjak és az öklöcske szopogatása.  A baba fejlődésével párhuzamosan, ahogyan maga is képes különbözően érezni és így jelezni is, az anya is kezdi jobban megismerni és „érteni” a sírások közötti különbséget. Így alakul ki köztük az összehangolódás, összekapcsolódás.

 Elkényeztetjük, ha válaszolunk a baba jelzéseire?

A csecsemő kutatások eredményeinek elterjedésével ma már sok tekintetben másként viszonyulunk a babákhoz, mint korábban tették. Régebben még azt gondolták, hogy a babákat elkényeztetik, ha válaszolnak a jelzéseikre, vagyis felveszik, ha sír, sokat karban tartják, ringatják, és akkor is, ha segítenek nekik az elalvásban. Ma már jól tudjuk: nem lehet elkényeztetni a babákat azzal, hogy jelen vagyunk számukra, amikor hívnak minket. Ebben a korai időszakban elengedhetetlen az anyai válaszkészség, hiszen ezzel segítjük abban, amire önállóan még nem képes: megetetjük, ha éhes, elringatjuk, ha álmos, felvesszük és vigasztaljuk, ha rosszkedvű. Így tanulja meg, hogy a világ egy biztonságos hely, lehet bízni a felnőttekben, hiszen segítenek neki, amikor segítségre van szüksége.

Ezzel együtt a szülők érzékenysége és visszajelzései arra is tanítják a kisbabát, hogy képes legyen egyre pontosabban, egyre finomabban megkülönböztetni belső érzeteit (álmos vagy fájdalmai vannak), fiziológiai igényeit (éhes vagy szomjas), érzelmi állapotait (nyugodt, szomorú vagy hiányzik neki az anyukája). Azt is tanulja, milyen problémára mi a megoldás: ha éhes, a szoptatás segít neki, ha álmos, az alvás, és ha vágyik a szülők társaságára, a közös játék lehet a jó megoldás.

„Hasfájós” sírás?

Mit tehetünk, ha sokat sír a babánk?

A babák sírása sok szülőben kiváltja az alkalmatlanság érzését: „nem vagyok elég jó szülő, ha sír a babám”. Fontos ezért megérteni, hogy a babák kommunikálnak a sírásukkal. Jeleznek az állapotukról, érzéseikről és előfordul, hogy a szomorúságukról. Feltehetjük magunknak a kérdést, ha végigvettük a lehetséges okokat, amik miatt sírhat a kicsi, el tudjuk-e fogadni, hogy saját bánatát, nehézségeit sírdogálja el? Fontos, hogy a babát ne hagyjuk magára ilyenkor! Talán már önmagában az a tudás megnyugvást hoz, hogy nem kell feltétlenül elhallgattatni őt, időnként elegendő „csak” meghallgatni.

Sokat sírdogáló csecsemők esetén ajánlható a sírásnapló vezetése. Néhány napon keresztül megfigyelheti a szülő a baba sírási mintázatát és feljegyezheti napló formájában. A következő kérdésekre érdemes választ adni:

• Mennyi időt tölt sírással a csecsemő egy nap?
• Van-e jellegzetes sírásos időszak (pl. este elalvás előtt vagy éjszaka)?
• Evés előtt, alatt vagy után jellemző-e a sírás?
• Ha már megkülönböztethetők a különböző sírási formák, melyikből mennyit sír?
• Milyen megnyugtatási módok bizonyulnak hatékonynak?
• Hogyan hat a szülőre a sírás?

A sírásnapló vezetésével nyomon követhetjük a változásokat, tisztábban látható a sírás mintázata, megjelenési formái, valamint a működő megnyugtatási módok. A napló alapján könnyebben elkülöníthető, hogy a sírás mértéke a normál tartományba esik vagy már excesszív sírásról beszélhetünk. (lásd a Csecsemőkori nehézségek résznél a Sírás fejezetet)

Megelevenedhetnek az emlékek

Néha előfordul, hogy nehéz az anyának vagy apának együtt lenni a baba sírásával, ilyenkor fontos, hogy még több támogatást kapjon, mint addig. A baba is jobban érzi magát, ha szülő nyugodtabb. Ilyenkor több pihenésre, feltöltődésre van szüksége, fontos, hogy legyen mellette valaki, akivel megbeszélheti, megoszthatja a nehézségeit. A baba megszületésével felébredhetnek azok az élmények-érzések, amelyeket akkor éltünk meg, amikor mi magunk ilyen kisbabák voltunk. A baba sírása megmozdíthatja és könnyekre fakaszthatja bennünk élő belső gyereket. Lehet, hogy csak azt vesszük észre, hogy rosszkedvűek vagyunk, mi is sírnánk, elöntenek a nehéz érzések, stb. Időnként elég, ha ezt konstatáljuk magunkban. Ha ez nagyon megnehezíti a hétköznapokat, túlságosan elárasztóak ezek az érzések, akkor érdemes szakembert felkeresni.

  Megnyugtatás

A babák megnyugtatásának széles skáláját ismerjük, ilyenek a ringatás, simogatás, érintés, hordozás, pólyába bugyolálás, fehér zaj, szoptatás.

A későbbi problémák megelőzése érdekében azonban érdemes szem előtt tartani, hogy az első évben nagyon intenzív változás történik: az, ami rendben lévő egy pár hetes babánál, már nem feltétlenül kedvező hat-nyolc hónap múlva. A szoptatás nyugtató szerepét senki nem kérdőjelezi meg, de idővel célszerű szélesíteni azt a repertoárt, amivel babánkat meg tudjuk vigasztalni, el tudjuk altatni. A szoptatás mellett fokozatosan bővíteni lehet a megnyugtatási módokat, például öleléssel, ringatással, dúdolással. Végül célszerű szinte teljesen különválasztani a megnyugtatást az etetési helyzettől.

A babák önnyugtatása

Kevesebben ismerik azt a tényt, hogy a kisbabák már újszülött korban is képesek önmagukat nyugtatni. Megfigyelhetjük, hogy az ujjszopás vagy ökölrágcsálás, arc és test érintése, karok lábak keresztezése, láb vagy hát megtámasztása, összegömbölyödés, vékony tárgy vagy a felnőtt ujjának markolása mind csillapító, nyugtató hatású. Önnyugtatási készségeik ellenére a kisbabáknak szükségük van egy felnőttre, hogy segítse őket a megnyugvásban és az elalvásban.

A megnyugtatás egyben tanítás is

A kisbabák rászorulnak szüleikre, hiszen önállóan nem képesek fizikai szükségleteiket kielégíteni (evés, ivás, tisztába tevés), sem érzelmi állapotaikat szabályozni (nyugtalanság, feszültség). Ha valamilyen rossz testérzetük van (fáznak vagy fáj valamijük) vagy nehéz érzésekkel küszködnek (dühösek, feszültek, szomorúak) egyedül nem tudnak ezen túljutni Ezekben a helyzetekben szüleik gondozására szorulnak. Kezdetben pusztán észleli a baba, hogy valami számára kényelmetlen, de nem tudja elkülöníteni, hogy éhes vagy fáradt, esetleg hiányzik neki az anyukája közelsége. A szülő viszont kitalálja a nyugtalanság okát (pl. tele van a pelenka), megoldja a kellemetlen helyzetet (kicseréli a pelenkát), a baba pedig megnyugszik. A kisbaba így tanulja meg fokozatosan beazonosítani a kellemetlenség okát és a hozzá tartozó megoldásokat.

Önnyugtatás képességének kialakulása

Évekig tart az a tanulási folyamat, aminek az elején ott látjuk a gondoskodásra szoruló csecsemőt, majd sok tanulás révén egy olyan kompetens személy lesz belőle, aki képes felismerni saját érzelmi és fizikai állapotait (éhes vagy fáj valamije, dühös, csalódott vagy szomorú), ezt ki is fejezi, sőt, képes tenni azért, hogy a nehézség okát megszűntesse.  Azt is tanulgatja közben, hogy nem minden igénye elégülhet ki azonnal, időnként kicsit várni kell. Példának vegyünk egy kisgyereket, aki megüti magát és testi fájdalmat él át. Ha azt tanulta meg, hogy bízhat a szüleiben, akkor elkezdi hívni őket, hogy segítsenek neki megnyugodni. Az anyukája vagy az apukája ilyenkor ölbe veszi, megtisztogatják a sebet, majd a sírás hüppögéssé szelídül. Lehet, hogy a kisgyerek kéri, hogy vegyenek elő egy mesekönyvet és a szülő olvasson belőle, mert megtanulta, hogy e közös olvasás megnyugtató számára. Ha ez a minta (baj van – segítséget két – a szülő megnyugtatja) sokszor ismétlődik, a szülő megnyugtató cselekedete egy idő után belsővé válik, azaz a gyerek már egyre többször képes lesz önmagát is megnyugtatni.

Mindezek megtanítása a szülőkre hárul és a kezdeti külső segítség lassan beépülve belső támasszá válik belső folyamatainak szabályozásában. Avval pedig, hogy a szülők reagálnak, válaszolnak a jelzéseire, a legfontosabb dolgot sajátítja el a kisbaba, mégpedig azt, hogy a szüleire számíthat, bízhat, tehát a világ egy bizalommal teli hely.

Hogyan segít a napi ritmus?

A magzatot az anyaméhben különféle ritmusok – anyai szívdobogás, légzés, járás – veszik körül. Egy hang vagy esemény ritmikus ismétlődése a rend és a kiszámíthatóság érzetét kelti, ezért a biztonságélmény kialakításában kulcsfontosságú. Így a családi életben fontos kérdés a napi ritmus megléte vagy hiánya. Biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt a szülőknek és a kisbabának is, ezért jelentősen hozzájárul a hangulati állapot rendeződéséhez. Rendszerint a baba hathetes és három hónapos kora között kezd kialakulni a napi tevékenységeknek egy viszonylagos rendje.

Vannak szülők, akiket az első hetek, hónapok ritmustalansága megvisel, jobban igényelnék a kiszámíthatóságot, mások könnyebben élik át ezeket az időszakokat. Vannak szülők, akik a baba igényeit tartják szem előtt, megfigyelik, mikor szeretne a baba enni, aludni, játszani, és ennek adnak teret. Mások igyekeznek a baba igényeit a család ritmusához igazítani. Bárhonnan is közelítenek, jó, ha végeredményként kialakul egy rugalmas napirend, melyben a baba igényei és a szülők, a család igényei is helyet kapnak. A napirend nem szigorúan vett időhöz kötött merevséget jelent, hanem azt, hogy bizonyos cselekvéssorok egymás utáni sorrendje állandó. Érdemes tehát ilyen napi blokkokat beépíteni a napirendbe, ilyenek lehetnek a reggeli ébredés utáni első etetés, a séta és vásárlás időszaka és különösen jelentős az esti elalvást megelőző időszak. Az is nagy segítség a biztonságérzet kialakulásában, ha az alvás helye viszonylag állandó.

 Mit tehetünk, ha nyugtalan a baba?

Vannak babák, akik nappal keveset vagy alig alszanak, nyugtalanok, nyűgösek, nehezen megnyugtathatóak. Gyarapodásuk megfelelő, tehát nyugtalanságuk nem köthető az evéshez. A szülőket alaposan elfárasztja a baba nyűgösködése, sírása, felébreszti bennük azt az érzést, hogy nem jól csinálják a dolgokat, nem elég jó szülők. Gyakran fizikailag és lelkileg is kimerülnek.

Érdemes ilyenkor a szülőknek magukkal is foglalkozni, támogatást keresni, hogy a belső békesség kialakulhasson, hiszen csak egy kellően kiegyensúlyozott szülő képes megnyugtatni, elcsendesíteni a kisbabáját.

Körbejárhatóak a következő témák:

• Foglalkozik-e az anya önmagával is?
• Saját igényei kapnak-e teret az életében?
• Mi nyújt számára feltöltődést, pihenést?

Néha egy apróbb vágy megfogalmazása és megvalósítása – például egy órányi séta vagy alvás, esetleg egy nyugodt fürdő – már komoly segítséget jelenthet abban, hogy az édesanya ki tudjon kapcsolni és fel tudjon töltődni.

Másfelől ki lehet bővíteni a baba megnyugtatási és önnyugtatási repertoárját. Fel lehet tenni a következő kérdéseket:

• Milyen a megnyugtatás és önnyugtatás aránya?

Minél kisebb a csecsemő, annál több megnyugtatást igényel, miközben szülőként támogathatjuk őt az önnyugtató stratégiák kialakításában is. Megfigyelhetjük a folyamatot, hogyan kezdi el a baba a nyűgösködést? Lehet, hogy először igyekszik vigaszt nyújtani önmagának (pl. elkezdi rágcsálni az öklét, hangokat ad ki, ritmikus mozgásba kezd). A kisbaba növekedésével, fejlődésével egyre inkább képes lesz az apróbb nehézségeket ilyen módon áthidalni. Nagyobb problémák esetén viszont szüksége van a mi biztonságot nyújtó támaszunkra, vigasztalásunkra.

• A megnyugtatási mód milyen mértékben tartalmaz külső ingereket?

A ringatás, enyhe rázogatás megnyugtató hatású is, ugyanakkor az érintési és az egyensúlyi rendszerre folyamatos ingerlést gyakorol. Érvényes ugyanez a porszívó, az autó és a televízió zajára is. A babák általában szeretik, ellazulnak és megnyugszanak ezektől. Egyes csecsemők azonban könnyen túlingerelhetőek, őket esetleg éppen a túl sok ingertől kell védeni, hogy meg tudjanak nyugodni és el tudjanak aludni. Ezért az ilyen típusú eszközöket érdemes ideiglenesen alkalmazni, miközben új megnyugtatási módokat lehet begyakorolni.

• A kisbaba korának és érettségének megfelelő megnyugtatási módokat alkalmazunk?

A szoptatás nyugtató hatása mellett a hordozás, sétálás, ringatás fontos szerepet tölt be a kezdetektől, de ahogy fejlődik és érik a baba, már érdemes a szoptatástól elválasztani a megnyugtatást és ez utóbbiakat alkalmazni, ha vigasztalni és megnyugtatni szeretnénk őt. Néhány hónappal később a kisbaba már éretté válik arra, hogy egy tárgy nézegetése, babrálása, vagy az alvóállat megnyugtassa és biztonsággal töltse el. A ringatással vagy sétával való altatás az első hónapokban még sikeres, de a későbbiekben már igen megterhelő a szülőknek és a csecsemő is megérett már az elalvási mód áttanulására. (Lásd: Alvás c. fejezet)

• Alkalmazzunk-e több megnyugtatási módot?

Szülőként sokszor megörülünk, ha rátalálunk egy jól működő vigasztalási módra és kitartunk amellett, nem kísérletezünk tovább. Gyakori, hogy az egyedüli üdvözítő út a szoptatás, minden problémára ez a megoldás. Pedig fontos a repertoárt bővíteni, az egyszerűbb megnyugtatási módoktól (pl. ujjszopás, önringatás) az érettebb formák (pl. alvóállat) felé haladni. „Attól félek, ha egyszer rászokik az ujjszopásra, nem tudjuk majd leszoktatni róla” – fogalmazzák meg a szülők gyakran a félelmüket. De ez csak abban az esetben történik meg, ha ez a fejlődés megreked, az ujjszopás, mint fő önmegnyugtatási mód rögzül.

• Bizonyos esetekben (pl. a nem specifikus sírásnál) a cél nem az azonnali megnyugtatás, hanem inkább támaszt és odafigyelést nyújtani a kisbabának, hogy elsírhassa, elpanaszolhassa a bánatát, ezáltal szabaduljon meg a feszültségtől.

Mikor érdemes segítséget kérni?

Szülő-csecsemő konzulens vagy babákkal is foglalkozó pszichológushoz lehet fordulni a sírással, ingerlékenységgel kapcsolatos kérdésekben.

A következő helyzetekben érdemes a szakembert felkeresni:

• A szülők elbizonytalanodtak magukban, úgy érzik, nem tudják megnyugtatni babájukat.
• A baba sírását nagyon nehezen viselik, ilyenkor ők maguk is úgy érzik, hogy menten sírva fakadnak, nem tudják jól kezelni a helyzetet.
• A baba a harmadik hónap után is többet sír napi 3 óránál.
• A baba rendszeresen ingerlékeny, sokat nyűgösködik, könnyen sírva fakad, kevés nyugodt és békés időszaka van.

A szakember segítségével körbejárhatóak a nyugtalanság okai és a konzultáció támpontokat adhat a továbblépéshez.